2014. június 24., kedd

Építész vagy Kertész?

avagy Wonderbook élmény #1

A Wonderbookot Jeff VanderMeer amerikai sci-fi szerző írta/szerkesztette (itthon az Agavénál jelentek meg regényei). Nem egyszerű írástechnikai könyvről beszélünk, hanem egy inspirációhalmazról, hiszen színesen illusztrált, feladatokkal és más neves írók (Pl.: Neil Gaiman, Lauren Beukes és Catherynne M. Valente könyvei csodásak és magyarul is elérhetőek) esszéivel tűzdelt könyvről van szó. Olvasás közben rengeteg érdekes mondatot/gondolatot bejelöltem – ahogy a képen is látszik :) –, amikről úgy gondoltam érdemes lenne pár szót ejteni vagy elmélkedni rajtuk.

A sorban az első bejegyzés a függelékben található George R.R. Martin interjúhoz kötődik. VanderMeer arról kérdezte Martint, a "zsákutcák és ismeretlen átjárók" miért fontosak a saját írói folyamatában, vagyis érintőlegesen felmerült a plotter vs. panster kérdés. (Dióhéjban: a plotter, azon szerző, aki előre megtervezi a cselekményt és tudja mi fog történni, panster aki sodródik a történésekkel és írás közben bontja ki a történetet.)

Martin szerint kétféle írótípus van: az Építész és a Kertész. Az Építész előre megtervezi a történetet, ahogy egy építész egy épületet. Tudja hány szoba lesz benne, hol futnak majd a csövek, milyen tetőt húznak rá, vagyis ismerni fogja minden négyzetcentiméterét. A Kertészek ezzel szemben elültetnek egy magot, és a "vérükkel és izzadságukkal" locsolják miközben várják mi nő ki belőle. Ez a folyamat nem teljesen véletlenszerű, hiszen a Kertészek tudják mit ültettek el, és van egy általános elképzelésük, hogy "tök vagy éppen tölgyfa" nő ki belőle a végén.  Martin szerint ritka, hogy valaki szélsőségesen csak Építész vagy Kertész legyen, a legtöbb író a kettő valamilyen arányú kombinációja.

Ha felteszik nekem a kérdést, hogyan építek fel egy regényt, azt szoktam mondani, hogy előre tudom hová szeretnék eljutni, és ismerem a cselekmény nagyobb csomópontjait, és útközben engedek az ötleteknek. Pippánál és Myánál is úgy jártam, hogy mire eljutottam a regény befejezéséhez, egészen más jelenet sült ki belőle, mint ahogy elképzeltem. Ráadásul ezek a jelenetek sem véglegesek, mindkét esetben a bétaolvasások/szerkesztés során tovább finomodtak.

Pippánál és Myánál is hiába próbáltam előre megtervezni a regényeket. Láttam nagyobb csomópontokat, de egyszerre csak néhány kisebb jelenetet ismerek pontosan előre. Írás közben kitöltöm a lyukakat, és a szereplők így haladnak az előre kigondolt következmények felé.
Hiába érzem úgy, hogy a tervezés biztonságot ad, hiába firkálok össze nagy papírokat színes filcekkel, sosem tartom be a jelenetsorrendeket, nem tudok túllépni a problémákon, amíg írásban is el nem jutok odáig. Szeretek felfedezni, rájönni összefüggésekre – érezni az elégedettséget ilyenkor –, ez a sava-borsa ennek az egész folyamatnak. Az írás erőfeszítéssel és lemondással jár, ezek az apró örömök és persze a befejezés, az utolsó pont, a jutalomfalat.

Szóval (jelenleg inkább) Kertész vagyok, vállalom. :)
Meglátjuk, hogy a harmadik regénynél hogyan tolódnak el az arányok.

Feldobom a kérdést: Építész vagy Kertész típusú szerző vagy?
Ha netán blogbejegyzést írtok a témáról, linkeljétek be, kíváncsi vagyok. :)
Akiknek már olvashatjátok a véleményét a témában:
Moskát AnitaOn Sai, Róbert KatalinBuglyó Gergely, és Zsuzsyb meginterjúvolt több írót is a kérdéssel kapcsolatban, illetve Gabriella és Dominik.


(Gondolom sok Trónok harca rajongó kíváncsi a félbemaradt Kertész-Építész sztori végére: Martin mindig is inkább Kertész volt. A karrierje korai éveiben rengeteg történetet félbehagyott: megírt egy-egy nyitójelenetet vagy szituációt, de aztán megakadt vagy rossz irányba indult el a történet.  Ezek a kezdemények fiókba kerültek, és új ötleteknek adtak helyet.  Martin szerint sok fiatal író ugyanezen megy keresztül. Robert Heinlin első írásra vonatkozó szabálya szerint muszáj írnod, a másodikban azonban azt mondja, be is kell fejezned a történetet.
Martin azóta nagyrészt túlesett ezen a problémán – de azért nem teljesen.)

2014. június 15., vasárnap

A viharszívű Mya Mavis - Prológus

Mya Mavis
Néhány héttel korábban


A sápadtak fehér folyama úgy önti el a kolóniát, mint a kiömlő tej.
Kiválnak a házakat ellepő porfüggönyből, szürke felhőt húznak maguk után, lábuk csupa seb a törmeléktől. Dühösen ordítanak, hangjuk visszaverődik a háztetőkről, talpuk csattan a kiüresedett utcák jeges kövén. Az utcai szolárlámpák fénye gyertyalángként reszket a sötétben…
A lyuk majd’ tíz lakóház széles a falon. Remeg a föld, ahogy sok tíz tonna törmelék zuhan a peremutca házaira. Cseng a fülem a fémcsikorgástól, a beton roppanásától, és mintha egyszerre kitörne vagy száz ablak. Feltárul a kinti erdő kopasz lombszintje, majd a felkavarodó betonpor eltakarja a leomlott falszakaszt…
Egy lány megragadja a vállamat. Sárga a szeme…

2014. június 9., hétfő

Könyvheti dedikálás infó + pár szó a meglepetésről

Ha június, akkor Könyvhét. Ugye nem vagyok egyedül ezzel a párosítással? :)
Június 14-én, szombaton, 15.00-16.00 között dedikálunk (a szokásos módon) Helena Silence-szel és Zakály Vikivel. A Könyvmolyképző új helyre költözik, így a Vörösmarty téren idén a 81-es standnál várunk majd Titeket.


Ami pedig a meglepetést illeti. A Facebook oldalon megkérdeztem, hogy ki olvasna szívesen Mya prológust, és nagy örömömre sokan visszajeleztétek, hogy várjátok. A Könyvheti dedikáláson begyűjthető meglepetés pedig nem más, mint ez a bizonyos Mya prológus. :)
Ha a saját Pippa kötet már dedikálásra került, vagy egyszerűen csak mihamarabb szeretnétek olvasni a Mya regény felütését, akkor is gyertek nyugodtan.

Később felkerül majd ide a blogra is a szöveg, de a fenti időpontban lesz először alkalmatok beleolvasni Pippa folytatásába. :)