Naplóírásért zsebpénzt?

Úgy kezdődött, hogy a film traileréből egy vicces részletet láttam az egyik mozi folyosói tévéjén, miközben várakoztam, hogy megkérdezzem elsején is nyitva tartanak-e. (– Sajnos igen. Fél kettőkor nyitunk, kettőkor adjuk az első filmet – válaszolta mosolyogva a pénztáros hölgy.)

A Stuck in Love-ban két YA filmfeldolgozásban szereplő színész is játszik: Lily Collins (Csontváros) és Logan Lerman (Egy különc srác feljegyzései, Percy Jackson sorozat) személyében, de amikor kiderült, hogy írókat alakítanak és szó lesz itt írásról, biztos voltam benne, hogy nekem tetszeni fog.
A tizenharmadik perc környékén volt egy whoa élményem, amikor kiderült, a sikeres író apuka zsebpénzzel ösztönözte gyermekeit naplóvezetésre,  hogy diákmunka helyett az írói készségüket fejlesszék. Természetesen a befektetett pénz meghozza gyümölcsét, mindkét gyerek eladja a kéziratát az év alatt, amit a film végigkövet.

A Stuck in Love romantikus történet, amely három szálon fut: 1. apuka reméli, hogy elvált felesége visszatalál hozzá; 2. az idősebbik egyetemista lány egyéjszakás kalandokat keres mert fél a szerelemtől; 3. a végtelenül romantikus gimnazista öccs egy drogfüggő lányért rajong.
Emellett pedig a háttérben icipicit átszűrődik az írói lét és gondolkodás, hogy milyen feszültségeket okozhat egy családban ahol mindenki hasonszőrű író, és gondolom mindenkit ez érdekel leginkább: a srácok nem azért írnak, mert apu fizet, hanem mert belső késztetés számukra. :P

Érdekes, hogy éppen egy szoft írástechnikai könyvet olvasok, a kívül-belül csodás Wonderbookot, amelynek első nagyobb témaköre az inspiráció szerzésről és írásba való átcsatornázásáról szól. Az egyik felmerülő gondolat szerint minden szerzőnek van egy "sebhelye" vagy legalábbis egy "szilánkja", amit magában hordoz, ami írásra készteti/meghatározza az írását. Elgondolkodtam, hogy mi a saját sebhelyem/szilánkom, és érdekes volt látni, hogy a filmben szereplő testvérpárnak milyen "élmény" határozta meg regényeik születését. Ha esetleg megnézitek a filmet, érdemes gondolkodni ezen. :)

Ha nem járnék itt addig: boldog új évet kívánok mindenkinek! :)

(Utóirat: Apa, én miért nem kaptam naplóírásért zsebpénzt? :))

Mya, én így képzellek el

A borítókészítés izgalmas és stresszes folyamat is egyben. Tavaly Pippánál, most pedig már Myánál is vagy ezer stock fotót átnyálaztam, miközben a tökéleteset kerestem. Végleges Pippát végül Magocsa-Horváth Évi találta meg, Mya pedig még kialakulóban.

Az alábbi borítótervek egytől egyig rövidebb-hosszabb ideig a desktopomat díszítették, és írásra ösztönöztek. Az eddig beérkezett összes tervet ebben a mappában gyűjtöttem össze – és igyekszem frissen tartani –, mazsolázzatok kedvetekre.

Csodás variációk egy témára, Márkó módra

Először úgy gondoltam, hogy Myáról bemásolok egy idézetet a jelenlegi kéziratból, de most éppen annyira képlékeny minden, hogy mégsem teszem (Előkerestem Maggie Stiefvater egyik bejegyzését, amelyben leírja, hogy a szószám növekedésével milyen érzelmi lépcsőfokokat jár be.  35 ezer szó felett járok már, az biztos. Hmm.).
Az első rész végén néhány apróság kiderül már Myáról, de van ami ehhez képest változik a második részre. Pontokba szedve csupa olyasmi, ami hasznotokra lehet a képkeresésnél:

• Mya haja vérvörös, gyönyörű és hosszú (az első rész végén nem teljesen így fest a dolog, de a hogyanját nem taglalnám, és azt is remélem, hogy szerkesztés után is bent marad. :))
• barna szemű,
• fiatalabb Pippánál
• szomorú, álmodozó, bizonyos szempontból beletörődő
• az első rész világos volt, a könyv gerince és hátulja fehér.

Alapvetően hajába belekapó széllel képzelem el Myát a borítón. A villámnál sokkal erősebb kapocs a történethez egy repedés a betonfalon. (Például Zakály Viki Hanna örök borítótervező pályázatán ez a kép nagyon tetszett, továbbá a dreamstime.com-on rengeteg stock kép között lehet vadászni.)
Egy apró infó: a cím betűtípusa Andalus.

Ugye mondanom sem kell, hogy a végleges borítókoncepció készítője biztosan kap egy Mya példányt? :)

Évi készítette ezeket. Még finomításra várnak, de remek kiindulópont mindkettő ;)
(A bal oldali a jelenlegi desktop hátterem. Nagy szerelem ;))

Rövidhírek
1. A Könyvmolyképző adventi akciójában Pippa 38% kedvezménnyel megvásárolható 2013 december 13. éjfélig, a kiadó webshopjában. Legalább két könyv rendelése esetén ingyenes a szállítás. :)
2. Vasárnap esedékes egy Könyvmolyképzős könyvbemutató. Ugye jöttök? Én biztosan ellátogatok az eseményre. Ha könyvekkel kapcsolatban történik valami, az csak jól sülhet el.

Az egyszemélyes kéziratháború - avagy Mya 2014 könyvgyermeke lesz

Szűcs Viki anime stílusú Pippás rajza <3

Egyre többen kérdeztek a Pippa Kenn sorozat második részének, A viharszívű Mya Mavis megjelenéséről. Nos, Mya kéziratát még mindig írom, szeretném az első verziót szilveszterig kisajtolni magamból, ezen dolgozom minden szabadidőmben – reggel munka előtt és munka után, meg persze hétvégén.
Ebből következik, hogy Mya már csak jövőre jelenik meg. Amint lesz pontos és hivatalos információ azonnal felkerül a Fb oldalra, és ide a blogra is. Szintén Fb-on időről időre megosztok kis kulisszatitkokat a történetről (például itt), a legutolsóban éppen az aktuális nyűgről írtam, mert már nem bírtam magamban tartani. A lényeg: a kisebb aktivitás oka nem lustaság, hanem minden energiámat a regényre fordítom. (A kávéfogyasztási szokásaim egészen ijesztő fordulatot vettek, a hetente párszor eljátszott nap végén elkortyolt adaggal, ami segít tovább fennmaradni és korábban ébredni.)

Egy kicsit a háttérről: az év során majdnem fél évig elég erős írói görccsel küzdöttem, többszöri koncepcióváltással birkóztam meg. Érdekes módon az ősz hozott egy kis lazaságot, visszataláltam Pippa hangjához, jobban megismertem Myát, és az a bizonyos karakter is kimutatta foga fehérjét, amelyik több beleszólást szeretne az életébe. A helyzet fokozódik, a halottak száma egyre nő, a vér rozsdavörös, és már a második befejező jelenetverzió pihen a gépemen. :)  (Ugye említettem már, hogy a saját alkotási folyamatom szerint tudnom kell hová tartok. Hát már  jó előre megvan az utolsó fél oldalam.)
Alig várom, hogy megmutathassam Nektek min dolgozom!

Idén még lesz mód, hogy személyesen is találkozzunk karácsonyi könyves eseményen, erről infókat hamarosan megosztok. 

Fontos! Zakály Viki Szívritmuszavar c. regényének a folytatása, a Hanna örök még idén a boltokba kerül; Helena Silence pedig ebben a bejegyzésben ír az Enigma II-ről.

A következő bejegyzésben borító témát várhattok, szeretném megosztani a Myás álomborító koncepciómat.  Köszönöm mindenkinek a megértést és a támogatást! :)

NaNoWriMo, fogadd el, hogy nem illünk össze

Mi is ez a NaNoWriMo? A mozaikszó a National Novel Writing Month – kb.: nemzeti regényíró hónap – évente megrendezett esemény elnevezéséből származik. Nagyon dióhéjban november hónapban a résztvevők megírnak egy ötvenezer szavas regényt elejétől a végéig. Ebben a hónapban nincs idejük lustálkodni vagy a "nincs kedvem" kifogást gyakorolni, mert tényleg le kell ülniük a gép elé, ha kész akarnak lenni 30 nap alatt ötvenezer szóval. Félre értés ne essék, ez nagyon kemény feladat. Tényleg. Hogy egy kicsit enyhüljön a nyomás, mindezt sok ezer ember egyszerre teszi, online és nem online közösségek tagjai egymást lelkileg támogatva próbálják átvészelni az egész kihívást. Magyar csapat is van, mindenféle offline találkozókkal és fórumokkal, így a nyelv sem lehet akadály, ha kedvet kaptál. Bővebb információt magyarul ide kattintva érhetsz el.

Régóta van dédelgetett regényötleted? Mivel hamarosan itt az újabb november 1-je – részemről a negyedik vagy ötödik év, amikor rádöbbenek, hogy jé, megint van ilyen, és jé ez nem az én asztalom –, időszerű, hogy közösen körbejárjuk a NaNoWriMo részvétel mellett álló pro és kontra érveket. 

Pro – legyünk pozitívak

A NaNoWriMo szerzők nagy mennyiségű szöveget préselnek ki magukból rövid idő alatt. Van aki egy alapötletet gyorsan kibont, vagy előre átgondolt vázlatot követ, vagy véletlenszerűen csak saját szórakozásból vág bele. (Például van aki ha elakad, előre megírt fordulatokat tartalmazó akciókártyákból húz, vagy random megöl pár szereplőt. Ez biztos szórakoztató, még ha én személy szerint nem élnék ilyen módszerrel. :))
A lényeg, hogy a résztvevők  félretegyenek minden olyan kifogást, ami az év másik 11 hónapjában akadályozza őket az írásban és egy könyv megírásában. Nem számít a minőség – ez most tuti pro érv akar lenni? –, mert átírásra, vadhajtások nyesegetésére nincs idő, sem arra, hogy a szerző elmélyedjen az írás közben felfedezett nagy összefüggésekben. Egyszerűen csak írni, írni, írni kell. Néha komoly felkészülés is megelőzheti a novembert; a szerzők cselekményvázlatokat és karakter "adatlapokat" írnak, hogy ezzel megkönnyítsék a saját munkájukat.

A NaNoWriMo-nak nem egy később megjelent remek regényt köszönhetünk. Csak hogy példával is éljek Marissa Meyer A holdbéli krónikák sorozatának nagyon korai változatát egy NaNoWriMo során darálta le. Akkor a későbbi sorozat három részét (Cinder, Scarlet, Cress) olvasztotta egyetlen kéziratba. Később a történet nagy átalakuláson esett át, Marissa sok ötletet kidobott (pl. az eredetiben a holdbélieknek nem csak mentális képességeik voltak).

Kontra

Engem pontosan ez zavar: egy hónap alatt megírok valamit, ami később teljes átírásra szorulna. A saját bevált írói ütemem és szokásaim annyira nem passzolnak ehhez a sietséghez, hogy csak még több görcsöt okozna az egész, mint amivel jelenleg küzdök. Sokszor az elakadást pont az idő oldja meg, amiből WriMo alatt nincs elég. Például Mya cselekménye is csomópontok láncolatából áll, amiket lassan összekötök írás közben felfedezett jelenetekkel, és egy-egy vadhajtáson napokig képes vagyok agyalni, visszavágni, újranöveszteni, stb.

Gondolom, aki járt ezen a blogon meg sem lepődik, hogy linkelem Maggie Stiefvater témába vágó bejegyzését. Maggie pontokba szedve mondd ellen a NaNoWriMo mellett elhangzó legfőbb érveknek. Ha kell egy határidő, tűzz ki magadnak – de kisebb időnyomással, ami tartható görcs nélkül is –; ha csak szeretnéd tudni, hogy be tudsz-e fejezni egy regényt, akkor ülj le és írj. Természetesen vannak kivételek, vannak olyan szerzők, akik WriMotól függetlenül, a saját belső írói ütemüket követve, akár egy pl. március hónapban simán megírnak egy regényt. De a statisztika azt mutatja, hogy a megjelent szerzők igen kis hányada működik ilyen "írói sebességgel".

Egy amerikai irodalmi ügynök panaszolta a blogján pár éve, hogy december elején drasztikusan több kézirat érkezik be hozzá, mint egy átlagos hónapban. Sok résztvevő azonnal küldi a regényt, ahogy kirakta az utolsó pontot a WriMos irományára. Ahogy Marissa példája is mutatta, WriMo-s regény is megjelenhet, de (nagyon) nem valószínű, hogy az első verzió a nyerő.

Részt vettetek már WriMon?
Ha igen, milyen érzelmi hullámvasutat jártatok be? Később mit kezdtetek az ott megírtakkal? Pár hónap pihentetés után milyen volt elővenni a kéziratot?
Ha nem, akkor mit találtok vonzónak az eseményben? Még van pár hét tájékozódni, és megtenni az előkészületeket. :)

Részemről továbbra is csak távolról figyelek. :)

Mélypontokról és makacsságról

A kérdezős játék során Bettina kérdésfüzére az írás mélypontjairól és azok áthidalásáról szólt. Ez a téma abszolút bejegyzésért kiáltott. A fő kérdés így szólt: 

"Mielőtt még Pippa megjelent volna, mik voltak azok a dolgok, amik tovább lendítettek téged, hogy mégis folytasd az írást?"

Először is: az, hogy megjelent Pippa, nem könnyíti meg a következő művek megírását. (Persze ez is szubjektív.) Nem lett kisebb küzdelem, könnyebb szülés; hiszen egy újabb kézirat újabb kihívásokat hordoz, én legalábbis újra végigjárom a regényírás különböző érzelmi fázisait.

Aki belevágott már regénybe, pontosan tudja, hogy ez nem is olyan egyszerű dolog. Sokan vágynak arra, hogy kész történetük legyen, de az álmodozás nem szivárog be a számítógépbe egy word doksi formájában, hanem le kell ülni és be kell pötyögni. ez az első teszt kitartás téren. (Felmerülnek a legnyilvánvalóbb  kérdések is: minek a rovására csippentesz le időt az íráshoz? Mi a fontossági sorrend?) 

Idővel jobb ha az ember megtanulja, hogy az írást ne kösse semmilyen környezeti feltételhez, adottsághoz. Csak reggel tudok írni, ebben a hőségben nem, mamáéknál sem. Ma nincs kedvem írni, mert nem jön az ihlet. Majd jön holnap. Vagy azután. Vagy azután. És egyszer csak találsz majd jobb hobbit, és ezzel semmi baj nincs. :) (Például Maggie Stiefvater úgy írta meg az első könyvét, hogy szerdánként egyetlen órát szánt írásra, mert máshogy nem fért bele az életébe. Lauren Oliver (Mielőtt elmegyek, Delírium sorozat) az első regényének első felét a telefonjába pötyögte be munkába utazások közben.)

Pippa megírására az motivált leginkább, hogy vajon be tudok-e fejezni egy regényt. 

Hiszen ha nem tudok, akkor hiányzik a legfőbb feltétel ahhoz, hogy születhessen második vagy harmadik kéziratom  – első nélkül nehéz, nemde? ;) –, ne adj isten legyen mivel megkeresni egy kiadót, ne adj isten, hosszú távon "szerző" lehessek. Pippa az első befejezett regénykéziratom volt. A bevett tanács mindig az, hogy jobb, ha az első pár kézirat a fiókban marad, és csak gyakorlásként tekint rá az ember.

Ennek ellenére mégis leadtam az Aranymosásra, leginkább a visszajelzés miatt: érdemes nekem az írással időt töltenem? Pippa négy hónapomba került. Négy hónap alatt jó sok minden mással tölthettem volna az szabadidőmet. (Emberi kapcsolatok? Új hobbik? Valami tanfolyam?) 

A regényírás nem csak nettó írásból állt számomra, hanem olvasásból, netböngészésből és kritikaírásból is. "Kényszerítettem" magam, hogy megfigyeljem a történetekben nekem tetsző és nem tetsző dolgokat, ismerjem a kinti trendeket, amerikai YA szerzőket, blogjaikat. Ha elakadtam, akkor szintén amerikai YA szerzők blogjaiban kerestem írásról szóló anyagokat, gondolatokat, gondolatébresztőket. Megnyugtatott, hogy a publikált, sikeres írók is démonokkal küzdenek – Jó az amit írok, aztán átírok, megint, megint, ezerszer? –, és így szép lassan elevickéltem a kézirat végéig.

Az íráshoz szükséges érzelmi támogatást a legritkább esetben kapja meg a szerző a környezetében. Eleinte inkább elnézőek voltak velem a családban – az írás már a sokadik markáns hobbim volt –, és "mindössze" egyetlen jóbarátom volt, aki igazán motivált, akinek mesélhettem a történetről, megmutathattam a szöveget. (Később bővült a közvetlen drukkerek száma. :)) Emellett olyan netes közösségeket kerestem, ahol normális az írás, és ahol minél több tudást magamba szívhattam.

Az írást én mindig küzdelemmel azonosítom, mindig vannak kétségeim nem csak a történettel, hanem a saját képességeimmel kapcsolatban is. Minden történet megírása egy kihívás, mindegyikkel valami újat tanulok és újat próbálok ki. Egyszerű, mint a karikacsapás? Dehogy. A végeredmény és a visszajelzések azonban kárpótolnak az oda vezető útért. 

Maggie Stiefvater ebben a bejegyzésében tök jól leírja, hogy egy regény megírásának milyen érzelmi lépcsői vannak. Ez szerintem mindenkinél így van: hol jónak, hol égetni valónak találja az irományát. Egy kézirat valójában sosincs kész, mindig lehetne alakítani vagy finomítani rajta. Ha át kell írni vagy ki kell vágni belőle, hát rajta: a cél az, hogy jobb legyen a végeredmény. Az ember (és a szerkesztő) csak meghúz egy határvonalat, ahol a regényt késznek nyilvánítja.

Ami a Mya csatát illeti. Myából megvolt kb. százhetven oldal Pippa megjelenésekor ( viszonyításként Pippa kétszáz oldalas kézirat volt.), és aztán kukában landolt. Az egész. Csont nélkül. A mostani építkezés "kínkeservesebb": van mögöttem egy szerkesztés, és egy első rész amiben lefektettem olyan szabályokat, amiket nem lehet áthágni. Munka miatt állandó ütemben, napi fél oldalas (!) sebességgel haladok (mert minden egyes nap leülök írni, ha törik ha szakad), ha valamit nem találok elég jónak, akkor átírom, ha akkor sem, akkor megint.

Bízom benne, hogy amikor kiteszem az utolsó pontot Mya végére, akkor valami igazán jó és izgalmas lesz a végeredmény. De el kell jutni odáig. 

A cél nem is annyira más, mint Pippánál: be kell fejezni a második kéziratomat. (Csak éppen, sokkal többen várják. :))

•••

Bettina, a lényeg: azért ülj le írni, mert szórakoztat és elég érdekes a történet, hogy hónapokat tölts a megírásával. Én háromszor kezdtem bele a legkorábbi ötletbe, de sosem jutottam nyolcvan oldalnál tovább, így novellázni kezdtem, és felkerestem a karcolat.hu-t. Az írásaidat nem kell megmutatnod senkinek, nem kell leadnod senkinek, nem kéri számon rajtad senki, ez nem házi dolgozat, érettségi, vizsga vagy munkahelyi feladat. Az írás hobbi, szórakozás, kihívás. Először fejezd be a (regény)kéziratot, azzal az érzéssel, hogy ez a legtöbb amit ki tudsz hozni magadból. Ha hiányérzeted marad, írj át, vágj ki, tegyél bele, mígnem úgy érzed kész van. Utána dönts a következő lépésről. 

A kérdezős játék három nyertese:

N. Bettina, Sz. Mesi és V. Nikolett

Kérlek küldjétek el számomra a címeteket privátban – piros vagy fehér képeslap megjelöléssel –, és postázom a Pippás könyvjelző és képeslap párosítást. Mindenkinek köszönöm a részvételt! :)

Háttérvilág morzsa

Amikor Pinteresten rábukkantam a lenti képre villámcsapásként ért: ez a szöveg olyan, mintha sápadtakról szólna, ráadásul még a fotó is ráerősített az érzésre. Máris egy picit másképp láttam magam előtt a hidegben menetelő szörnyetegeket Mya egyik  jelenetében.

Fél délelőtt gondolkodtam, hogy ennek a kis szövegnek a ritmusát hogy lehetne visszaadni magyarul – nem jöttem rá. A szöveg Zenkának köszönhető szabad fordításban így fest:

Fehér ajkak, 

sápadt bőr,

hópihéket eszik ő.

A könyv zárt közösségében élő nővérek jutottak eszembe, akik éppen lecsavarják a szolárlámpák fényét kisöccsük szobájában, és rosszindulatúan elmormolják még egyszer utoljára a versikét. Az öccsök elbújnak takarójuk alá, és órákon át rettegnek a hidegben botorkáló valahaemberektől.

Szóval miután a kép mögé húztam a saját elgondolásomat, utánanéztem a mondattöredék eredetének. Nos, ez egy Ed Sheeran dalszöveg, és alapvetően drogozásról szól. Érdekes belegondolni, hogy Pippa világában mennyire más tartalommal telne meg ez a kis szöveg, mert természetesen – ezek után – fennmarad a szöveg. :) Tipikuson olyan részlet ez, ami a szerző fejében megvan, hozzátesz a világhoz, de egyik kötetbe sem kerül elő.
Rengeteg ilyen morzsa van. :)

Játék :) – Mit kérdeznél Pippától?

Mit kérdeznél Pippától? És Rubentől? 

Az írásról?

fanart by Márkó

Eljött újra a játék ideje, melynek középpontjában Pippa és a kíváncsiság áll. :) Itt a jó alkalom, hogy kérdezz Pippától/Pippáról, szigorúan spoilermentesen – utóbbira nagyon ügyelek majd. Persze íráshoz, Aranymosáshoz kapcsolódó kérdések sincsenek kizárva.

A július 15. éjfélig kérdezők között kisorsolok három dedikált Pippás képeslap és könyvjelző párost – ha netán lemaradtál volna a könyvheti dedikálásról ;). A legkedvesebb, érdekesebb kérdések természetesen megválaszolásra kerülnek itt a blogon, amolyan "interaktív interjú" keretében; sőt az sem kizárt, hogy Gondolathármas bejegyzés alapjául szolgálnak.

A kérdéseket várom a kemesefanni@gmail.com címre, az Fb csoportba, ide kommentbe, vagy a http://ask.fm/KemeseFanni oldalra.

Könyvheti dedikálás időpont

Gondolathármas: a könyvcímekről

Ahány ember, annyi féle vélemény éri a könyvcímeket és a könyvborítókat, éppen emiatt katt Helena Silence és Zakály Viki blogbejegyzéseire is. :) Az alábbiakban elmesélem, hogy én mit szeretek egy-egy könycímben, illetve a második Pippás könyv (nyereményjátékkal egybekötött) címleleplezése kapcsán szó lesz a saját címválasztó folyamatomról is. Színtiszta szubjektív vélemény következik.

Először egy kis kitekintés a piacra: nem csak borítók, hanem címek terén is felfedezhetőek trendek a külföldi YA könyvkiadásban. Talán az alkonyat hatása volt, hogy egyszavas című könyvek öntötték el a könyvesboltok ifjúsági részlegeit, és sokat is bosszankodtam, amikor ugyanazt a címet aggatták különböző könyvekre. Volt/van egy másik vonala is a jelenségnek, amire korábban már gyűjtögettem példákat. Hogy itthoni trendről is szó essen: a YA könyvek többsége mostanság angol címmel jelenik meg, és kisbetűvel alákanyarítják a magyar megfelelőjét/alcímét.

A bosszúságon túl kapásból összegyűjtöttem érdekes sorozatkoncepciókat, melyek könnyen megragadtak: 

• Az Anita Blake sorozat (oké, ez nem YA, elismerem) címeiben mindig valamilyen vendéglátóhely fura neve szerepel.
• A hangzás is összekötő kapocs lehet
• Veronica Roth: Divergent (A beavatott), Insurgent (A lázadó), Allegiant (még nincs magyar címe)
• Maggie Stiefvater: Shiver (Borzongás), Linger (Várlak), Forever (Örökké)
• Ally Condie: Matched (Egymáshoz rendelve), Crossed (Összefonódva), Reached (Célhoz érve)
• Stephenie Meyer Alkonyat sorozatának részcímei különböző égi jelenségek vagy napszakok. 
• Becca Fitzpatrick angyalos sorozatának hangokhoz köthetők a címei: Hush, hush; Crescendo, Silence, Finale
• Marissa Meyer futurisztikus mesefeldolgozásai (Holdbéli krónikák sorozat) négy szereplő nevét viselik (Cinder, Scarlet, Cress, Winter). A történetek összefüggnek, és mindvégig Cinder marad a főszereplő, de egy-egy új karakter felemelkedik a folytatásokban. Tulajdonképpen ez adta a végső megerősítést, hogy a Pippás sorozat címeiben ne csak Pippa nevét szerepeltessem.

A jó cím nem csak az olvasót kell megfogja, hanem lehetőség szerint (tulajdonképpen az első "nagy" olvasót) a szerkesztőt vagy a lektort is, aki talán éppen a cím miatt dönt úgy, hogy beleolvas a kéziratodba. Első kézből tudom, hogy az Aranymosás pályázaton Pippa címe keltette fel Varga Bea szerkesztő, lektor figyelmét.

Arról talán már meséltem, hogy Pippa neve hamar megvolt, a napszemű melléknév pedig villámcsapásként ért (bár itthon nem rajongtak érte eleinte. A lelkesedésem elég erős volt, hogy kitartsak, és lám milyen jól tettem.) 

A második rész címe azonban nehéz szülés volt. Tudtam, hogy Mya és a szív kap helyet benne, a tökéletes melléknév mégsem akart jönni. Komoly brainstormingok folytak a háttérben, és végül a viharszívű megtalálója sem én voltam. (Innen is nagy puszi és ölelés érte! :)):) 

A spanyolviaszt persze nem én találtam fel, nevek jó régóta szerepelnek műcímekben. Számomra ez csak egy eszköz, amivel még szorosabbra fűzhettem a cím és a történet kapcsolatát. Pippa Kennről, a napszeműről, vélhetően nem lesz még egy könyv egy másik szerző tollából, nem lesz olyan egyszerű összekeverni más könyvcímekkel. Ugyanakkor fogalmam sincs, hogy meddig foglalkoztat még ez a dolog, mikor növöm ki a névrajongásomat. (Hogy ne csak Pippát említsem: az egyik novellám a Mrs. Walker esete az elhalványulással címet kapta, a félre tett projekt pedig Börje Fitchner, a varjútoll kufár nevét viseli.)

A lényeg:

Hat nap és kiderül...

Sótlan beszámoló a Könyvfesztről

Egy évben két igazi könyves ünnep van: az egyik az áprilisi Könyvfesztivál, a másik pedig a júniusi Könyvhét.  Vasárnappal befejeződött az első – és lehet vágni a centit júniusig – rengeteg élménnyel, beszélgetéssel és persze szebbnél szebb könyvekkel. Évek óta járok ezekre a rendezvényekre, de most először kóstolhattam bele "szerzőként", még ha ez nem is jelent akkora különbséget, mint először gondolná az ember. Csak nem fogytak még el az "első" élmények.

 Szombaton késéssel indultam el otthonról, hiába csomagoltam össze jó előre a rengeteg cifra papírt amit a Millenárisra cipeltem. Szerencsére voltak beépített embereim (:)) a Hannu Rajaniemis Ad Astra kiadós beszélgetésen, így éppen jutott ülőhelyem abban a pöttöm, teremnek csúfolt, székekkel teletömött helyiségben, ahol kb. harminc ember fért el ha összehúzta magát. Ha kint rekedek az előadásról közel sem indul olyan jól az a nap.
Egy részről mindig is érdekeltek az írói utak és módszerek, de a Hannus beszélgetés extrán érdekes, és fura mód, néha érdektelen volt a tudományos aspektusa miatt. Nehezen vettem fel a fonalat a szingularitás és transzhumanizmus témáknál, de pl ez (neurofiction) meg ez (Fold it!), igencsak érdekesnek tűnnek. 

Hannu írói módszere amúgy nagyon tetszett. Hosszú ideig csak ötletel, és post-itokat ragasztgat a szobafalára, amíg ki nem találja a könyv cselekményét. Majd a kéziratai legelső verzióit hagyományos módon veti papírra és csak utána gépeli be (matematikusként igencsak kötődik a jó öreg papír-toll pároshoz). A munka 80%-át a regényre fordított idő 20%-ában végzi el. 

A szerzővel itt találtok egyébként egy szuper magyar nyelvű interjút. Az egyik fotó hátterében ott vannak a post-itok.
Ad Astra Rulez! Ezt nem tudom elégszer mondani. :) Kíváncsi vagyok melyik szerzőjük látogat el hozzánk legközelebb, mivel lassan az én kedvenceimnek is sorra kell kerülnie. :)

A legjobb dolog a könyves rendezvényekben, hogy egész álló nap könyvszerető emberekkel lóghat az ember, végre ki lehet beszélni a külföldi megjelenéseket, a botrányos kiadói húzásokat (egy rossz borító mire képes...), vagy egyéb izgalmas közösséget foglalkoztató eseményt, amelyet hétköznap csak online tudunk megosztani egymással. Köszönet a szokásos blogger brancsnak – Kelly&Lupy, Dave, Deszy –, hogy ilyenkor együtt múlathatom Veletek az időt. Miattatok alapból megéri kimenni! :)
Helenával és On Sai-jal is rengeteg időt töltöttem, meg a bizonyos SFmagos társasággal. Egész nap sok új ismeretség köttetett, illetve jó volt újra is találkozni. Nagyon szerettem a rácsodálkozós pillanatokat – pl. Márkó, a képeslapok dizájnjának megálmodója is eljött, illetve Vikitől begyűjthettem a Pippás rajzot –, és külön öröm amikor molyos nevekhez arcokat is párosíthatok (A teljesség igénye nélkül: J_R_T, Blue_Nadine, Üstökös,  Mazsidrazsi és MFKata, Marianna von Birken). :) 

Újdonságként értek a megszólítások és az orrom alá dugott dedikálandó Pippa könyvek. Ilyenkor fellép nálam a teljes zavar, aláírok könyvjelzőt tuszkolok a lapok közé, és próbálok normálisnak tűnni. Mint kiderült fejlődöm (már csak egyszer írtam el a dátumot pff...), lassan megtanulok kérdezni és remélem feszültséget oldani, hogy Ti is fel merjétek tenni a saját kérdéseiteket. Sokszor láttam, hogy szerettetek volna kérdezni, de nem mertetek, pedig ezek az igazán jó alkalmak, hogy beszélgessünk, akár Pippáról és Rubenről, akár írós problémákról vagy aranymosásról, akár az időjárásról. Miattatok vagyok ott! :) Úgyhogy legközelebb csak bátran!

Örömmel láttam, hogy nagy sikert arattak a képeslapok meg a könyvjelzők. :) Még nyerhettek belőlük, a Facebook oldalon játékok várhatóak, egy igen hamar közelgő esemény kapcsán.

Stay tuned! :)

Utóirat: nyilván csak én eszem le magam fagyival fél órával dedikálás előtt... No comment.

Gondolathármas: a (negatív) kritikákról

Ez a téma kemény dió, de azt hiszem minden alkotó így van vele. Most egy kicsit szubjektívebb utat választottam, mint az első mondatos bejegyzésben, lássuk mi sül ki belőle. Nem kis segítség volt a tavalyi személyes találkozás Simone Elkeles-szel,  és ahogy sejtettem, egy nyolckönyves szerzőnek volt pár saját tapasztalaton alapuló remek tanácsa kritikafogadás terén. Három véleményt is olvashattok a kritikákról, feltétlenül nézzetek be Helenához és Vikihez is.

Két cikkel kezdeném, mindkettő az Aranymosáson jelent meg.  A Hogyan fogadjunk kritikát? és a Hogyan írjunk kritikát? témaköröket ölelik fel, a kettő összefügg, legalábbis nálam hatással volt/van egyik a másikra. 

A negatív kritika nem kerülhető el, előbb vagy utóbb minden szerző kénytelen megbirkózni vele. Az olvasók különbözőek, más élményeket cipelnek magukkal az életben és más az ízlésük. Nem tetszhet mindenkinek ugyanaz a könyv. 

Természetesen a szerzők útjai sem egyformák, vannak akik felvértezve jutnak el a könyvkiadásig: egyesek írós közösségekben rengeteg kritikát írtak és kaptak, vagy egyszerűen a személyiségük elfogadóbb és könnyen a maguk javára fordítják az észrevételeket stb.
Mások meg mintha pucéran rohangálnának a hóviharban. Életem első negatív kritika (egy tételes mondatszintig lemenő hibalista volt a korai Pippa prológusról) olvasása közben nagyjából így éreztem magam. 

Számomra az Aranymosás pályázat volt az első vízválasztó kritikafogadás terén. Többek között erre is jó volt ez a megmérettetés: ha addig csak a gépeden dugdostad az irományodat, kénytelen voltál szembenézni a lehetőséggel, hogy a részletedet bárki elolvashatja és véleményezheti. (Érdemes megnézni a mostani pályaművek alatt kialakuló komment-párbeszédeket. Egyik részlet sem fekete vagy fehér.)

A kritizálás számomra sem volt idegen; a pályázat előtt recenziókat írtam az olvasmányaimról, igyekeztem megfogalmazni a nekem tetsző és nem tetsző húzásokat és eszközöket. Eddig még nem találtam olyan művet amiben ne tetszett volna valami vagy fordítva, amiben ne lett volna javítanivaló.
Objektív kritika nem létezik, a jó kritika pártatlan, ezt is időbe telt megtanulnom. 

Mindezek ellenére meglepett mennyire nehezen tudtam elviselni a kritikákat a pályázat kezdetén, a negatív sorok arculcsapásként értek. Hoztam a kezdő szerzők alapreakcióját, az ellenkezést – no nem a flémre bujtást, vitát nem állt szándékomban senkivel sem vállalni, és ezt még mindig tartom –, és a pár héttel később érkező belátást. Idővel rádöbbentem, hogy a negatív véleményezőnek sok mindenben igaza volt.

Aztán jött az íróiskola, ahol védett közösségben egymás műveit korrektúráztuk. Hamar a saját bőrömön éreztem a korrekt negatív kritika mögött megbúvó melót és erőfeszítést, ez pedig elősegítette az én részleteimre érkező vélemények elfogadását, és sértődés mentes végiggondolását. ezen a ponton már elkezdtem tanulni belőlük.

Azzal a naiv elképzeléssel álltam neki a könyvkiadáshoz, hogy elég lélekben felkészülni a legrosszabbra, és akkor nem érhet nagy meglepetés. Fenéket! Nem lehet felkészülni. Legalábbis én nem tudtam. (Helena sem tudott, szóval máris kevésbé érzem magam egyedül. :))
Talán a kiadást követő első egy hónap volt a legnehezebb ebből a szempontból. A “figyelés” híve vagyok, mert a vitákból sosem jöhet ki jól a szerző. (De persze ez is felület függő. Megjelenés után azonban ezt tartom a legjobb módszernek.) A közeli barátokkal, szerkesztővel, lektorokkal át lehet beszélni a beérkező vélemények kérdéses pontjait; de persze az embernek el kell fogadnia, hogy már nem tud változtatni a regényen. (Tanulság No.1: Sosem tudsz eleget szerkeszteni! Használd ki minden percét, fektess bele minél több energiát!) Sorozatoknál egy kis könnyebbség, hogy a folytatásokban bővebben ki lehet térni azokra a momentumokra, amik érdekelték az olvasókat, amikről egy kicsit többet szeretnének tudni. A második legfontosabb dolog – amin még én is dolgozom –, hogy a következtetések levonása után, az ember engedje el a kritikát. A túl sok tüske csak görcsöket okoz, márpedig a nap végén mind azért vagyunk itt, mert az írás az egyik szenvedélyünk. Én nem szeretném feladni.

Amikor volt szerencsém Simone Elkeles-szel (Tökéletes kémia sorozat első két része már megjelent a Vörös Pöttyös sorozatban; a középpontban többek között a mexikói-fehér előítéletek állnak.) beszélgetni, ki nem hagytam volna ezt a témát. Kíváncsi voltam, hogy egy amerikai bestseller szerző miként áll a kritikákhoz, vagy azon a szinten van-e még jelentősége az ilyesminek.

A kérdésre, hogy miként kezelte a negatív kritikákat a legelején, amikor minden vélemény számított, csípőből az volt a válasza, hogy nem számít minden vélemény. Elmesélte, hogy az első könyvének megjelenése után az összes értékelést olvasta, és persze volt ami fájt. Az egyik tapasztalt író barátjától kért tanácsot, és végül abbahagyta a kritikák követését, mostanság már csak néha-néha olvassa őket (Megj.: itt már ezres nagyságrendekről van szó). Volt egy korai eset, amikor nem bírta ki és hozzászólt egy személyeskedő kritikához – rasszista hangvételű szöveg volt, és Simone-t is rossz színben tüntette fel –, az értékelő barátai persze rárepültek a szerzőre és elhordták mindennek. Inkább egy egy csillagos vélemény, amiben a könyvet égetnivalónak találják, mint a személyeskedés! (Megj.: Ez a példa szintén megerősített, hogy jobb ha a nem-szólok-hozzá politikát követem! A hazai sci-fi életben szintén jellemzőek a flémháborúk – hallottam pár érdekes sztorit –, melyet sokszor a szerzők hiábavaló bizonygatása indít el.). 

Simone-nak a rajongói támogatás segít igazán sokat, már szájról szájra adják tovább a könyvei hírét. Folyamatosan érkeznek hozzá visszajelzések: van olyan olvasója, aki a könyv hatására abbahagyta saját maga vagdosását, vagy már nem akart elkövetni öngyilkosságot. Ezek után mit sem számítanak a csillagok, a személyeskedő vélemények, hiszen az írásaival hatással lehet az emberek életére, még ha nem is ez volt a célja.

És egy pozitív üzenet a legvégére:

Mindig lesz olyan rajongód, aki szerint a te könyved a legjobb, amit életében olvasott.

:)

Pippa inspirációs pályázat eredményhirdetés

Sz. Viktória rajza

Köszönöm minden kedves pályázónak a részvételt, csodás képek és kompozíciók születtek.

A nyertes Sz. Viktória, az egyetlen a mezőnyben, aki klasszikus eszközökhöz nyúlt, és kicsit animés áthallással, de újrarajzolta a könyvborítót. Gratulálok! 

Kérlek írd meg az elérhetőségedet, ahova küldhetem a nyereményed, vagy az áprilisi Könyvfesztiválon személyesen is oda tudom adni a hétvégi dedikálás(ok)on. 

Természetesen szeretettel várok ide mindenkit, akinek van dedikálásra váró Pippája, vagy csak szeretne pár szót váltani a történetről vagy az írásról, vagy bármiről. Amint megtudom a pontos időpontot, kiírom Facebook-on is. 

Mindenkinek köszönöm még egyszer, még biztosan játszunk a jövőben is!

Bejegyzés az izgága plot bunnykról

A húsvéti nyúl több mint mese

Ha plot bunny (Legyen sztori nyúl? Nem, inkább maradjon az eredeti.) létezne, olyan menő és önelégült lenne, mint Húsvéti Nyúl az Öt legenda című mesében. Minden szerzőhöz bumerángokat vágna – mindegyik bumerángon egy érdekes ötlet/kezdőmondat/karakter szerepelne –, hogy elterelje figyelmüket az éppen aktuális történetükről. Egyesek bedőlnének neki, mások frusztráltan ugyan, de eltűrnék a jelenlétét, és vannak akik páros lábbal kirúgnák a lakásból, hogy egy alkalmasabb időpontban visszacsalogassák. Igyekszem az utóbbi csoportba tartozni.

A plot bunny kifejezés az Urbandictionary.com szerint a következőt jelenti:
"An idea for a story (usually used to refer to fanfic) that gnaws at the brain until written." = Történetötlet (általában fanficeknél használják), ami addig csámcsog a szerző fejében, amíg megírásra nem kerül.

A fanficekben kiadott regényeket gondolnak újra/tovább cselekmény-, háttérvilág- és/vagy karakterszinten. Mivel az érdeklődési körömből kiesnek a fanficek, a személyes plot bunnyjaim saját történeteket, karaktereket és kezdőmondatokat jelentenek.

Például tegnap este néhány apró mozzanat hatására összeállt egy novella(?) kiindulóhelyzete (persze több a lyuk benne, mint a sajt). Egyrészről elszomorít, hogy nincs időm felfedezni kivel mi és miért fog történni, másrészről remekül leköt a kézirat amin éppen dolgozom. Ezért fogtam egy cetlit és felírtam magamnak; még nem döntöttem el, hogy a falra ragasszam, vagy ötletdobozba dugjam.
Persze volt, hogy elcsábultam egy-egy ötletnek: a Kék szeműek és a Börje Fitchner projekt is továbbjutott az első körön, és azóta is megvalósításra, befejezésre várnak. A következő hónapokra azonban elígérkeztem második Pippának, és jól van ez így.

Írótársak: ti is ismeritek a jelenséget? Küzdötök ellene? Sodródtok vele?

Érdekesség: A NaNoWriMo bolondos wiki oldalán felsorolnak jó pár plot bunnyt, illetve szintén itt olvastam, hogy a kifejezés valószínűleg John Steinbeck nyulakról és ötletekről szóló idézetéből származik:

"Ideas are like rabbits. You get a couple and learn how to handle them, and pretty soon you have a dozen." =  Az ötletek olyanok, mint a nyulak. Kapsz egy nyúlpárt, megtanulsz bánni velük, és hamarosan azt veszed észre, hogy tucatnyian vannak.
(Rövid időn belül két szerző Fb oldalán is belebotlottam a kifejezésbe: Maggie és R.F. Long.)

Utóirat: Nézzétek meg az Öt legendát, ha eddig kimaradt – szigorúan eredeti hanggal. Nagyon szuper!

Pippa inspirációs nyereményjáték

Sokat gondolkodtam, hogy milyen játékot hirdessek. Végül arra jutottam, hogy legyen most a kreativitásé a főszerep. Pippás idézetekhez, borítóhoz, vagy akár a könyv hangulatához kapcsolódó fanart műveket várok.

Néhány ötlet, hogy legyen kiindulópontotok: várok saját fotókat, képeket, képkollázsokat, zenelistákat, saját készítésű videókat. A lényeg, hogy kapcsolódjanak a sorozathoz! :)
A műveket kérlek töltsétek fel valahova (pinterest, tumblr, blog, Fb – itt figyeljetek, hogy nyilvános legyen az adott kép –, videó esetén youtube) és csak a linkeket küldjétek el nekem a lenti űrlap segítségével.

Fontos: jelentkezni az alábbi űrlap segítségével tudtok, hogy könnyen figyelemmel követhessem és visszakereshessem a beérkező műveket. Többször is kitölthetitek az űrlapot, illetve egy kitöltésnél több linket is megadhattok.

Pippa Floridában

Határidő: március 24. éjfél. :)

A nyertes választhat vagy egy ropogós példányt A napszemű Pippa Kennből, vagy egy picinyke idézetet a második Pippás könyv jelenlegi prológusából, melyet képeslapon küldök el egy Pippás könyvjelző kíséretében.

Segédanyagok:
1. Az első ötven oldal a könyvből
2. Pippa Kenn sorozat Pinterestes képgyűjteménye (kéretik új képek után nézni;))
3. Molyos idézetgyűjtemény

Egyéb segítség:

1. Flickrcc-n olyan képek között böngészhettek, melyek a creative commons jogok jegyében felhasználhatóak. :) (A weboldal a flickrről olvas be olyan képeket, melyeknél a szerzők nem az "all rights reserved" rubrikát jelölték be.)

2.A Picasa programmal kollázsokat készíthettek és könnyen feliratozhatjátok képeiteket. Borzasztóan egyszerű program, a betűtípusokat pedig wordből olvassa be (betűtípus-gyűjtemények: itt, itt és itt.).

3. A Pippás könyvcím betűtípusa: Andalus

Remélem velem tartotok! :)

Gondolathármas: a kezdőmondatokról

A háttérben egy ideje szervezésbe fogtunk Helena Silence-szel és Zakály Vikivel, hogy útnak indítsunk egy közös rovatot. A jövőben havi rendszerességgel bejegyzést írunk egy-egy íráshoz, írói úthoz/tapasztalatokhoz kapcsolódó témáról. Reméljük velünk tartotok! :)

A kezdőmondatok témája foglalkoztat egy ideje, a Facebook csoportban már felmerült egyszer, és ígértem egy bejegyzést, melyet most ebben a rovatos formában olvashattok. Ráadásul nem csak az én véleményemet, hanem egy csapásra hármunkét. Feltétlenül nézzetek be Vikihez és Helenához!

A bejegyzésben összegyűjtöttem néhány olyan linket, amik hasznosak lehetnek minden írópalántának. Maggie Stiefvater cikkei mindig egy kicsit többet jelentenek számomra; az alábbiak is segítettek, hogy kialakítsam a saját módszereimet és formáljam a szemléletemet. Ezekből fordítottam Nektek néhány gondolatot.
Itt is megjegyzem, hogy szerintem nem szégyen kutakodni a neten írástechnikai anyagok után, sőt, egyenesen kívánatos. Rengeteg kérdés felmerül az emberben írás közben – még több kétely –, és a környezetünkben a legritkább esetben tudunk csak segítséget kérni. Érdemes a kedvenc szerzők blogjaira ellátogatni, és a writing címkék alatt kutatni. Rengeteg gondolatébresztő anyagot lehet találni.
Na de: első mondatok.

Kezdjük írástechnikai megközelítéssel, amit az első Aranymosás pályázat kezdetén Varga Bea írt:

"Az „első mondatozás”-t a külföldi kreatív írás tanfolyamokon gyakran tanítják. Egy szerkesztőnek novella esetén 2-3 bekezdés, regény esetén 2-3 oldalnyi türelme van egy új szerzőhöz. Ez alatt dönti el, hogy megéri az időt rászánni a műre vagy sem.

Milyen a jó nyitás? Konkrét és figyelemfelkeltő."

Az első mondatok szerepét nem feltétlenül kell túlmisztifikálni – rágörcsölni végképp nem szabad. Ahogy a fenti idézetben is olvashatjátok a szerkesztő (és szerintem az olvasó is) nem csupán a legelső mondat alapján dönti el, hogy az adott történetet tovább olvassa vagy sem, van erre még néhány mondatnyi idő. De. A jó kezdőmondat remek eszköz, hogy a szerző az első pillanattól kezdve megragadja az olvasó figyelmét, illetve lerakja a jelenet, és az egész történet alapkövét. Az első mondatok/bekezdések/oldalak esetében még fontosabb, hogy minden egyes szónak és gondolatnak legyen célja. 

Maggie Stiefvater egy évvel ezelőtt egyedülálló kezdeményezést indított, és néhány amerikai YA szerzővel karöltve összehasonlítottak egy-egy nyers kézirat részletet a végleges, szerkesztett változatukkal. Maggie az alábbiakat írta a kezdőmondatokról.

"The first line, to me, is about the purpose of the scene; the mood I’m trying to set; the “mission statement” for the chapter. Edges — the first and last sentences of chapters, paragraphs, novels — are incredibly important for the work they do in the reader’s subconscious." 

"Az első mondat a jelenet céljáról szól, felvezeti a hangulatot és az adott fejezet kulcsgondolatát. A "szélek" – a fejezetek, bekezdések, regények első és utolsó mondatai – hihetetlenül fontos szerepet töltenek be az olvasó tudatalattijában."

És itt van még egy gondolat:

"There's one other very important aspect of a first page, and it's the first line. A great first line can hook a reader, set mood, introduce character, and start the conflict rolling all in one. Not all first lines do this. And they don't have to. But they should set the tone. "

"Van még egy nagyon fontos aspektusa az első oldalnak, és azon belül is a legelső sornak. Egy remek kezdőmondat képes megragadni az olvasót, hangulatot teremt, bevezet egy karaktert, és elindítja a konfliktust. Nem minden első mondat teszi ezt, és nem is kell mindnek. De a hangszínt mindenképpen meg kell alapoznia."

A saját konkrét példám Pippa.

A Pippás könyv tágabb kezdő jelenete pofonegyszerű: gondterhelt apuka szülinapi meglepetésreggelit készít a lányának, felviszi neki és aztán beszélgetnek. Jó választásnak tűnt – és végül a szerkesztést is túlélte – egy teljesen átlagos cselekedetsorba beleszőni olyasmit, amit csak Paul tudott, Pippa nem; megvillantani a túlzott elővigyázatosságát, aggodalmát, keserűségét, lefektetni a világ legalapvetőbb szabályait, megmutatni Pippát az apja szemszögén keresztül.

A történet ezzel a mondattal kezdődik:

"Gesztenyekenyér-illat és fanyar kenőolajszag keveredik a konyhában."

Ez a kezdőmondat nem tartozik a legextrább megoldások közé, de működőképes. Ellentétre épül,  enyhe feszültség van benne – ami Paul aktuális lelkiállapotát is tükrözi, ő maga is így érzékel –, ráadásul a gesztenyekenyér nem megszokott, ahogy sokunknak a kenőolajszag sem jut eszébe a konyha szóról. Ez máris kérdéseket vethet fel a világról, illetve ad egy szaglásra épülő hangulati képet. Még egy apróság: a szerkesztetlen változatban "Finom" szóval indult a mondat, de aztán lemetszettük onnan. A kenyérillat finom, ezt az olvasó magától is tudja, ráadásul a jelző sem túl erős vagy elég konkrét. Hiányzik onnan? Aligha. :)
Te meg tudod fogalmazni, hogy miért pont az lett a kéziratod kezdőmondata, ami?

Hogy ne maradjatok feladat nélkül, igen egyszerű letesztelni, hogy melyik nyitójelenet izgalmas, melyik lassú számotokra, illetve melyik nyitómondatot tartjátok érdekesnek. Érdemes a kedvenc könyveiteket levenni a polcról, kritikus szemmel elolvasni az első oldalt, és megfogalmazni, hogy milyen hatással volt rátok, miért tetszett, vagy éppen miért nem. Ezek alapján pedig a saját kéziratotok nyitójeleneteit is át tudjátok gondolni. Ez egy jó régi gyakorlat, egyszer én is nekiestem a kedvenc könyveim kezdéseinek.

Maggie segédkérdéseit is követheted, ha igazán szeretnéd beleásni magad a témába:

• Miben hasonlítanak ezek az első oldalak?
• Mi húzott be a sztoriba?
• Kit mutat be? A főszereplőt? Mellékszereplőt? Helyszínt?
• Van benne párbeszéd?
• Van benne akció?
• Hogy néz ki az oldal? Hosszú bekezdések vannak rajta? Esetleg rövid mondatok?
• Még egyszer: miként állnak ezek össze, hogy megnyerjen magának a történet?
• Felmerül valamilyen kérdés az első oldalon? 
• Az első mondat miként kapcsolódik a könyv többi részéhez?

Maggie azt írja, hogy sokáig a "kiváló" nyitást egy szuper párbeszédből és adrenalin serkentő akciójelenetből építette fel, mígnem rájött, hogy sokszor ezek teljesen jelentéktelenek az olvasónak, hiszen nem kötődik a még ismeretlen karakterhez, és nem számít neki, hogy az él vagy hal. Ehelyett az olvasót érdemes megfogni egy ki nem mondott kérdéssel, amiért újra és újra lapozni fog.

Remélem tudtam egy kicsit segíteni. :)

A végére pedig egy apró újdonság. A második Pippás könyv kezdőmondata továbbra is titkos, de az első Börjés mese jelenlegi nyitómondatát minden további magyarázat nélkül idebiggyesztem:

"Börje Fitchner skatulyavilága varjútollaktól feketéllett."

Irány Helena és Viki bejegyzése, ha még nem jártál náluk! :)

Ha Pippa belépne az ajtón...

Semmit sem vártam a Stranger than Fiction (Felforgatókönyv) című filmtől. Egy igen átlagos fickó, Harold, elkezdi hallani az életét narráló mesélő hangját. Lassan rádöbben, hogy milyen unalmasak a mindennapjai, mennyire nincs benne senki és semmi, és elindul a változás, no meg persze a saját halála felé vezető úton. Szuper film, legalábbis engem pont jókor talált meg.

Amiért leginkább írok erről az egészről az egy bizonyos jelenet, amit alább beillesztettem. (Magyarul itt megnézhetitek ezt a részletet, 1:14:20-nál kezdődik. :)) A lényeg, hogy Harold végre összerakja a képet, hogy a narráló hangja a nagyon is hús-vér Emma Thompson által alakított szerzőé, aki minden főkarakterét kinyírja a könyvei végén. Harold kideríti Karen telefonszámát, felhívja őt, aztán találkozik vele személyesen is.
Pontosan! Az író és a karaktere személyesen találkoznak. Hát nem fantasztikus? :D

Persze rögtön eszembe jutott, hogy én mit csinálnék, ha Pippa egyszer csak betoppanna az ajtón. Ilyen nyomorultan reagálnék, mint Karen? Vagy a nyakába borulnék? Vagy Pippa rám támadna azért sok rútságért amit vele műveltem, vagy inkább megköszönné a jó dolgokat? Vagy könyörögne, hogy változtassak a történetén?

Fura kérdések, fura helyzet. :)

A lényeg: nézzétek meg a filmet, ha még nem láttátok. Érdemes! :)

Mit csinálsz, amikor egy történet életre kel...

Photo by Jimmy Brown

és addig nyaggat, míg le nem ülsz megírni?
Hát megragadod a szerencsédet, félredobsz mindent, és... leülsz megírni. :)

2012 utolsó napján kezdődött.

Ahogy említettem Fb-on, elkezdtem a második Pippás könyv meglévő kéziratának gatyába rázását (hm. teljes átírását); két ünnep között a szabad óráimat a történetnek szenteltem. Aztán jött Börje Fitchner, a varjútoll kufár, a krumpliból teremtett szolgáival meg lopott varjaival... és egyszer csak azt vettem észre, hogy Pippa visszakerült egy vödör jégbe a kis mappájába.

Még mindig nem vagyok biztos benne, hogy írjak-e erről az egész Börje Fitchner projektről. Persze kikívánkozik, mégis megeshet, hogy  sosem fejezem be/nem fog működni/rájövök, hogy jobb ha  a gépen marad/vagy megtartom magamnak  nagy adag bizonytalanság társul hozzá. (Tulajdonképpen semmi szokatlan sincs ebben a kettősségben, minden történet így viselkedik, a susogó démonok pedig sosem tűnnek el.)

Mit érdemes tudni Börjéről?

Az egész sztori írósulis házi feladatnak indult. Különösebb tétje nem volt, senki sem várta az első mese elkészültét, pár napig még csak nem is beszéltem róla. Nyugodtan mondhatom, hogy magamat szórakoztattam vele.

Börje Fitchner meséje – a korábbi történeteimmel ellentétben – világ és leírás központú. Azonban van itt más is, amit miatt igazi, hamisítatlan kísérletté vált nem kísértetté, vagy kétszer elírtam (Pippa után Börje? Minden sztori személynevet kap? :D):
ugye már meséltem az inspiráló képekkel való egyoldalú "kapcsolatomról"?
Hát jelentem, új szintre léptem velük. :D
Börje esetében a képek nem csak ábrázolták a világot, a szereplőket vagy egy apróságot az egyik rövidke mondatban, hanem egyenesen a történet alakításába fogtak. Nem nyakaskodtam, sőt, tudatosan keresni kezdtem egy bizonyos hangulatot, apró részleteket és furcsaságokat; ha megszólított valami egy képen vagy elindított egy gondolatmenetet, máris pineltem pinteresten, az asszociációt pedig beépítettem valamilyen módon a történetbe (pusztán gyakorlásnak is remek egyébként).
Míg százhúsz Pippás kép levadászása több hónapba telt, Börjénél az első héten százhetven kép gyűlt össze. Izgalmas, újszerű számomra ez az eljárás, remélem még jó ideig nem fullad ki. Vagy legalábbis még öt mesényi ihletet magamba szívhatok. Persze ez a módszer sem működhet minden történetnél, de örülök, hogy most kipróbálhatom.

Bizony megakadt a második Pippás könyv írása: a Börje mesék lekötik minden energiámat és lelkesedésemet. Ettől függetlenül tervezek Pippás játékot a közeljövőben – februárban –, és igyekszem a Börje projekt alakulásáról is beszámolni. 

Majdnem elfelejtettem: a képgalériát itt megtaláljátok. :)

Ha más nem is, ennyi biztosan megmarad majd belőle.