Oldalak

2014. március 31., hétfő

Kezdjük az alapoknál: kik azok a béták?

Ez az első lépés. :)
A Mya kézirat befejezését követően többször is hivatkoztam bétákra ilyen-olyan Facebook és blogbejegyzésekben. Már akkor is elbizonytalanodtam, hogy vajon mindenki tisztában van-e a béták kilétével. Ők ugyanis – a vizsgált összefüggésben – nem egy idegen faj egy párhuzamos univerzumból.

A béta olvasók a wiki definíciója szerint olyan nem professzionális előolvasók, akik azzal a céllal olvasnak egy (általában fikciós) kéziratot, hogy megkeressék a nyelvtani és elütési hibákat, felderítsék a cselekmény logikai hibáit, figyeljék a hitelességet, a karakterek vagy éppen a háttérvilág buktatóit. Béta olvasásra általában azelőtt kerül sor, hogy a történetet nyilvánossá tennék valamilyen formában.

Tehát összességében, a béta az a személy akinek azért adod oda a kéziratodat, hogy minél jobban "megköpködje", és így minél több esetleges hibáról – és persze erősségről – tudomást szerezzél.

Fontos, hogy az ember bízzon a bétájában, mert nehéz legyőzni a saját egónkat és amennyire csak lehet objektíven, külső szemmel megvizsgálni a felmerülő hibákat – mert ha a saját kéziratunkról van szó, valahogy nehezebben látjuk a fától az erdőt. :)

Maggie Stiefvater és a két publikáló YA szerző kritikai partnere között a bétázás alapszabálya így hangzik: "That way when someone says “this sucks!” and someone else says “does not!” you can be the tie breaker. But if they both say “this sucks!” and you say “does not!” it means you’re wrong." 
Szabadfordításban: "Amikor egyikőjük azt mondja "ez béna!" és a másik azt, hogy "nem az!", akkor te dönthetsz. De ha mindketten azt mondják, hogy "ez béna!" és te azt mondod, hogy "nem az!", akkor te tévedsz."

Miután befejezel egy kéziratot – ideális esetben a több hetes/hónapos pihentetés mellett – szerintem fontos, hogy megmutasd az írásodat valakinek, beszélgess a történetedről, mert sok részletet teljesen új megvilágításba helyezhetnek. Ez neked is segít megértened nem csak a saját írásodat, hanem az olvasók várható visszajelzéseit is.

Myát végül öten olvasták el a mostani korai fázisban, még leadás előtt. Különböző korú fiúk és lányok egyaránt, olvasó vagy éppen kritikusabb szemmel. Érdekes volt, hogy mindannyian más-más hibákat fedeztek fel, vagy éppen máshogyan láttak egyes jeleneteket, más szemszögből világítottak rá a karakterek egyes cselekedeteire.

Bétát keresel vagy szívesen bétáznál (mert utóbbiból is lehet tanulni!)? Nézz be ebbe a bétakereső Fb csoportba. Illetve visszaolvashattok egy korábbi Irodalmi Kávéházas beszélgetést is a témában az Aranymosás oldalon.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése