Hazafelé
Péter kézen fogva vezeti feleségét a hófödte mezőn. Süvít a szél, a felkavart hópelyhek átáztatják ruhájukat, hajukat, bejutnak a hallójáratukba, mert nincs sapkájuk, ami alá elrejthetnék fülüket. Péter biztatja kedvesét, hogy mindig csak a következő lépésre összpontosítson; így haladnak kínkeservvel a combközépig érő hóban. A ház a láthatáron csalogatja őket; a kandallóban ropogó tűz, a mézes sütemények és kannányi forraltbor gondolata, a leterített birkabőrök puhasága, az adventi koszorú ünnepi gyertyalángja, karácsonyi énekek, csengettyűszó visszhangja, spriccelő narancshéj, fenyő és szegfűszeg illata. De amikor Péterék tesznek egy lépést előre, az épület is hátrál. Iszonyú küzdelmük hiábavaló, az otthonuk elérhetetlen. Lassan örök mozdulatlanságba fagynak a kerekedő hóviharban.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése