Néhány szó a Könyvmolyképző Kiadó Írástudó Íróiskolájáról

Aki követi az Aranymosás Irodalmi Magazint, már biztosan hallott a Könyvmolyképző Kiadó íróiskolájáról. Tavasszal elindult egy Alapozó Modul, melynek én is részese voltam, és már jó ideje terveztem, hogy leírom a nyolc hét alatt szerzett tapasztalatokat. Először is, ez egy on-line kurzus volt – az Íróiskola összes moduljában on-line oktatás folyik majd –, ami azt jelentette, hogy készült egy belsős Facebook csoportunk, ahova egyaránt mehettek az apró-cseprő és a fontos kérdések, illetve volt egy levelezőlistánk, ahova szigorúan a heti feladatok megoldásait küldtük. A rendszer valahogy úgy nézett ki, hogy hét elején kaptunk egy cikket – ezek többsége szemléletformáló vagy amolyan gyűjtőcikk volt, amelyekben az oktatónk, Varga Bea (Aranymosó Könyvmolyképző), alaposan körbejárt egy-egy témát –, és valamilyen feladatot, amit hét végéig el kellett készíteni.

Először is, rengeteget számít, hogy ki milyen gárdával kerül össze. Én mindenképpen szerencsésnek tartom magam, mert egy nagyon lelkes, tizenöt fős társaság tagjaként néha nem győztem követni az  írással kapcsolatos kérdésekre adott válaszokat és eszmefuttatásokat. A csoport azóta is megvan, és még mindig él a kommunikáció közöttünk és ezt fantasztikus – és biztonság érzetet adó – dolognak tartom, mert ha bármikor akad egy kérdésem, tudok hová fordulni. Ehhez persze az is hozzátartozik, hogy mindez egy oktató irányítása mellett történt, így mindig volt egy biztos pont.

Szerintem a csoport nem kovácsolódott volna össze ennyire az első négy hétben vért és verejtéket követelő feladatcsokor nélkül. Az első hónap ugyanis a szerkesztések jegyében telt, ami azt jelentette, hogy heti feladatként egymás regény/novella részleteit kellett megszerkesztenünk, rendes korrektúra használattal és véleményezéssel. A minimum feladat heti két részlet megszerkesztése volt a négyből, de mindenki (!) minden héten megszerkesztette mind a négy részletet, aztán természetesen összevetettük a végeredményt Bea javításaival.

Nos, az első hét valami elképesztő kínszenvedés volt. Először is azt kellett elfogadnunk, hogy itt és most nincs helye finomkodásnak. 1. Mindenki részletére sor került. 2. első héten még mindenki óvatosabban fogalmazott, többféleképpen is beleszőve a kritikába, hogy miért nem biztos, hogy igaza van, stb., de a negyedik hétre szerintem már természetes volt – vagy legalábbis én már természetesnek vettem –, hogy nem bántódunk meg a másik véleményén, mert gyakorlatilag minden esetben rengeteg igazság volt bennük.

Mire volt jó ez az egész? Szerintem ez alapozta meg a csoport összhangját, mert megszoktuk, hogy nem bántódunk meg. Másrészt mindenki láthatta, hogy ahány véleményező, annyi szemszög és annyi látásmód, mely gyakorlatilag igaz a szerkesztők munkájára is. Másrészről megtanultuk értékelni a másik véleményét, mert mindannyian tudtuk, hogy nagy meló van mögötte. Öt oldalt megszerkeszteni, nem egy órába került, és persze a hibák mennyiségétől függően, nagy szórás volt a feladatvégrehajtás idejében. Számomra a legnagyobb tanulság az volt, hogy a korrekt negatív vélemények, sőt igazából minden vélemény mögött erőfeszítés van, amit mindenképpen tisztelni kell, hiszen a véleményező a saját idejét szánta arra, hogy a mi írásunkat véleményezze. Ha jó, ha rossz, ez mindenképpen olyasmi, amit figyelembe kell venni. Még ha fáj is néha.

A következő négy hétben írástechnikai feladatokat végeztünk, kisebb részletek megírására került sor, illetve volt egy napi szinten végezendő gyakorlatunk is. Nem unatkoztunk. Mindez oda futott ki, hogy az utolsó hét végére meg kellett írni egy kötött témájú novellát. A témának volt egy általánosabb és egy szűkebb formája is, mindenki szabadon választhatott közülük. Részemről a tágabb értelmezés feküdt, mert volt egy régi novellaötletem, amit végre megvalósítottam. Így született a Mrs. Walker esete az elhalványulással című novellám, mely több írósulis novella között, felkerült az Aranymosás oldalra. (A novelláról és a születésének körülményeiről tervezek majd egy másik bejegyzést.)

Összességében azoknak ajánlom az alapozó modult, akik szeretnének elsajátítani egy kritikai szemléletet – amely fontos lesz a későbbi modulok (és úgy általában a mindennapok) során, hiszen ott már nem kell majd időt eltölteni azzal, hogy a résztvevők hozzászokjanak a vegyes kritikákhoz, mert természetesnek veszik, hogy a kritika elfogadása elősegítheti a fejlődést –, szeretnének többet megtudni a könyvkiadásról és annak felépítéséről, szeretnének szerkesztői véleményt kapni egy beadott részletükről és a suli ideje alatt megírt feladatokról. A további modulok előfeltétele az alapozó modul. 

Milyen modulok várhatóak a jövőben? Értesüléseim szerint: Leírás és világteremtés – mely indul most ősszel –, Párbeszéd, Narráció, Dramaturgia I., II. modulokat terveznek, de ez természetesen még változhat, így csak a meghirdetéskor lesz hivatalos.

Csoporttárs is írt az élményeiről: íme Bartos Zsuzsa bejegyzése.