2014. május 18., vasárnap

Gondolathármas: két történet között


Hármunk közül már csak én lógtam ezzel a témával, és már nagyon ideje volt, hogy megosszam Veletek.

A Mya kézirat kész is van, meg nem is. Már tényleg a szerkesztés küszöbén áll, napok/hetek kérdése az egész. Ha kezdünk, mindenképpen elújságolom. :)

Na, de mit csinál az író ember – jelen esetben mondjuk én –, miután lezárul egy egy éves projekt? (Ha szigorú vagyok több egy évnél, mert hónapokat öltem egy korábbi Mya verzióba, ami egy az egyben kukában landolt.)
Mostanra egy picit megkopott a kézirat befejezésének mámora, hiszen azóta már lassan két és fél hónap eltelt. Azóta a várakozási időt ütöm el hasznosan/nem hasznosan, hiszen vártam a belső kiadói elbírálásra, most pedig már a szerkesztésre.

Tehát fél lábbal még nagyon is Mya van porondon, másrészről már mocorog a fejemben a következő regény. Ezt leginkább úgy kell elképzelni, hogy munkába menet pár sor olvasása után elteszem az aktuális olvasmányomat, és révedve jeleneteken gondolkodom a következő történetből. Sokkal több figyelmet fordítok a környezetemre, apró részleteket lopok el a mindennapokból, amik később valamilyen módon visszaköszönnek majd egy történetben.
(Például egy munkahelyi ebéd során egy egyszerű sztori hatására, az egyik új karakterrel kapcsolatban  megvilágosodtam.  Kezdettől fogva férfiként számoltam vele, és akkor rájöttem, hogyha női karakter lenne, akkor sokkal inkább szolgálná a cselekményt és a hatást amit majd el szeretnék érni.)

Másrészről már látok nagyobb csomópontokat, helyszíneket a történetből – amik írás közben változhatnak –, és ezekhez a következő hónapokban tudatosan igyekszem majd élményeket és részleteket gyűjteni. Például, jártam a Mátrában, és ez már egy picit háttérkutatást is jelentett:


De most, hogy munka előtt és után nem vesz el időt a lázas írás, egy kicsit színesebben töltöm a szabadidőmet. Például több idő jut rollerozásra, meg piknikezésre, nem is beszélve kávézásokról, meg más nemzetek ételeinek kóstolásáról. (Na igen, van élet az olasz pizzán és tésztán túl is.)

Belevetettem magamat az olvasásba is. Legutóbb Moskát Anitától a Bábel fiait olvastam, amely egy felnőtt fantasy regény. Abszolút ajánlom, ide kattintva bele is tudtok olvasni.

Sorozatokra is jut idő, például sosem gondoltam volna, hogy a Big Bang Theory, amely négy geek és egy pincérnő kalandjairól szól, annyira vicces lehet, hogy megkönnyezem. A Hannibált, a Trónok harcát és a Vikingeket is követjük, mindezt persze angolul, hogy legyen valami haszna is. ;)

Ha már filmek, moziból sosem elég, egyre csak jönnek és jönnek a látványos új filmek (A Godzilla volt az utolsó mozi élményem, nem ajánlom jó szívvel.) Az Interstellart legalább annyira lelkesen várom, mint anno a Felhőatlaszt. :)

Helena és Viki írását is lessétek meg, ha még nem tettétek volna. :)