Gondolathármas: két történet között

Hármunk közül már csak én lógtam ezzel a témával, és már nagyon ideje volt, hogy megosszam Veletek.

A Mya kézirat kész is van, meg nem is. Már tényleg a szerkesztés küszöbén áll, napok/hetek kérdése az egész. Ha kezdünk, mindenképpen elújságolom. :)

Na, de mit csinál az író ember – jelen esetben mondjuk én –, miután lezárul egy egy éves projekt? (Ha szigorú vagyok több egy évnél, mert hónapokat öltem egy korábbi Mya verzióba, ami egy az egyben kukában landolt.)

Mostanra egy picit megkopott a kézirat befejezésének mámora, hiszen azóta már lassan két és fél hónap eltelt. Azóta a várakozási időt ütöm el hasznosan/nem hasznosan, hiszen vártam a belső kiadói elbírálásra, most pedig már a szerkesztésre.

Tehát fél lábbal még nagyon is Mya van porondon, másrészről már mocorog a fejemben a következő regény. Ezt leginkább úgy kell elképzelni, hogy munkába menet pár sor olvasása után elteszem az aktuális olvasmányomat, és révedve jeleneteken gondolkodom a következő történetből. Sokkal több figyelmet fordítok a környezetemre, apró részleteket lopok el a mindennapokból, amik később valamilyen módon visszaköszönnek majd egy történetben.

(Például egy munkahelyi ebéd során egy egyszerű sztori hatására, az egyik új karakterrel kapcsolatban  megvilágosodtam.  Kezdettől fogva férfiként számoltam vele, és akkor rájöttem, hogyha női karakter lenne, akkor sokkal inkább szolgálná a cselekményt és a hatást amit majd el szeretnék érni.)

Másrészről már látok nagyobb csomópontokat, helyszíneket a történetből – amik írás közben változhatnak –, és ezekhez a következő hónapokban tudatosan igyekszem majd élményeket és részleteket gyűjteni. Például, jártam a Mátrában, és ez már egy picit háttérkutatást is jelentett:

De most, hogy munka előtt és után nem vesz el időt a lázas írás, egy kicsit színesebben töltöm a szabadidőmet. Például több idő jut rollerozásra, meg piknikezésre, nem is beszélve kávézásokról, meg más nemzetek ételeinek kóstolásáról. (Na igen, van élet az olasz pizzán és tésztán túl is.)

Belevetettem magamat az olvasásba is. Legutóbb Moskát Anitától a Bábel fiait olvastam, amely egy felnőtt fantasy regény. Abszolút ajánlom, ide kattintva bele is tudtok olvasni.

Sorozatokra is jut idő, például sosem gondoltam volna, hogy a Big Bang Theory, amely négy geek és egy pincérnő kalandjairól szól, annyira vicces lehet, hogy megkönnyezem. A Hannibált, a Trónok harcát és a Vikingeket is követjük, mindezt persze angolul, hogy legyen valami haszna is. ;)

Ha már filmek, moziból sosem elég, egyre csak jönnek és jönnek a látványos új filmek (A Godzilla volt az utolsó mozi élményem, nem ajánlom jó szívvel.) Az Interstellart legalább annyira lelkesen várom, mint anno a Felhőatlaszt. :)

Helena és Viki írását is lessétek meg, ha még nem tettétek volna. :)

Mya várható megjelenése

(Még nincs végleges borító :))

Könyvfesztivál hamarosan

Közeledik az év első nagy könyvünnepsége, a Könyvfesztivál, amelynek most is a Millenáris ad otthont. Ahogy az várható a könyves eseményeken rengeteg kiadó állít standot, az érdeklődőket friss-ropogós könyvekkel dugig rakott asztalok és hömpölygő tömeg várja majd. Remélem jó idő lesz, és lehet egy kicsit füvön ücsörögni és napozgatni miközben az ember könyves ismerősökkel és barátokkal könyvekről dumál. :)

A Könyvfesztivál keretében többek között velem is találkozhattok. Helenával és Vikivel együtt várunk mindenkit szeretettel, szokásos módon a Könyvmolyképző standjánál. :)

A kiadó összes szervezett fesztiválos programjáról és dedikálásáról ide kattintva olvashattok.

Szubjektív ajánló a Könyvfesztiválra
Programok április 26-ra, szombatra (a bővítés jogát fenntartom :))

12.00 - Ha érdekel az írás, akkor ajánlom az Aranymosás pikniket a Millenáris parkban.
12.00-13.30: beszélgetés Patrick Ness-szel – Osztovits Levente terem
A fesztiválra ellátogat Patrick Ness – aki többek között – YA regényszerző (Szólít a szörny, Káosz-trilógia). A beszélgetés a két új regényéről fog szólni (Soha nincs vége című ifjúsági, és A daruasszony felnőtt regények jelennek meg a fesztiválra).
13.30-14.30 között Ness az Európa Kiadó B16-os standjánál dedikál. Hangolódásként ide kattintva olvashattok egy interjút a szerzővel. Kár lenne kihagyni ezt az alkalmat. :)
15.00-16.00: Moskát Anita a Bábel fiait (felnőtt fantasy) és Kleinheincz Csilla az Ólomerdőt (ifjúsági fantasy) dedikálja a GABO Kiadó standjánál. A regényekről blogturné keretében is olvashattok majd, részletek hamarosan a blogturné Fb oldalán.
16.00-17.00: Dedikálunk Helenával és Vikivel – a rend kedvéért, nehogy lemaradjon a listáról :)
17.00-18.00: Bónusz Neked! Vörös Pöttyös rajongói találkozó a Szabó Magda teremben


+1 infó, hogy itt is maradjon nyoma: leadtam a Mya kéziratot a kiadónak. :)

Kezdjük az alapoknál: kik azok a béták?

Ez az első lépés. :)

A Mya kézirat befejezését követően többször is hivatkoztam bétákra ilyen-olyan Facebook és blogbejegyzésekben. Már akkor is elbizonytalanodtam, hogy vajon mindenki tisztában van-e a béták kilétével. Ők ugyanis – a vizsgált összefüggésben – nem egy idegen faj egy párhuzamos univerzumból.

A béta olvasók a wiki definíciója szerint olyan nem professzionális előolvasók, akik azzal a céllal olvasnak egy (általában fikciós) kéziratot, hogy megkeressék a nyelvtani és elütési hibákat, felderítsék a cselekmény logikai hibáit, figyeljék a hitelességet, a karakterek vagy éppen a háttérvilág buktatóit. Béta olvasásra általában azelőtt kerül sor, hogy a történetet nyilvánossá tennék valamilyen formában.

Tehát összességében, a béta az a személy akinek azért adod oda a kéziratodat, hogy minél jobban "megköpködje", és így minél több esetleges hibáról – és persze erősségről – tudomást szerezzél.

Fontos, hogy az ember bízzon a bétájában, mert nehéz legyőzni a saját egónkat és amennyire csak lehet objektíven, külső szemmel megvizsgálni a felmerülő hibákat – mert ha a saját kéziratunkról van szó, valahogy nehezebben látjuk a fától az erdőt. :)

Maggie Stiefvater és a két publikáló YA szerző kritikai partnere között a bétázás alapszabálya így hangzik: "That way when someone says “this sucks!” and someone else says “does not!” you can be the tie breaker. But if they both say “this sucks!” and you say “does not!” it means you’re wrong." 

Szabadfordításban: "Amikor egyikőjük azt mondja "ez béna!" és a másik azt, hogy "nem az!", akkor te dönthetsz. De ha mindketten azt mondják, hogy "ez béna!" és te azt mondod, hogy "nem az!", akkor te tévedsz."

Miután befejezel egy kéziratot – ideális esetben a több hetes/hónapos pihentetés mellett – szerintem fontos, hogy megmutasd az írásodat valakinek, beszélgess a történetedről, mert sok részletet teljesen új megvilágításba helyezhetnek. Ez neked is segít megértened nem csak a saját írásodat, hanem az olvasók várható visszajelzéseit is.

Myát végül öten olvasták el a mostani korai fázisban, még leadás előtt. Különböző korú fiúk és lányok egyaránt, olvasó vagy éppen kritikusabb szemmel. Érdekes volt, hogy mindannyian más-más hibákat fedeztek fel, vagy éppen máshogyan láttak egyes jeleneteket, más szemszögből világítottak rá a karakterek egyes cselekedeteire.

Bétát keresel vagy szívesen bétáznál (mert utóbbiból is lehet tanulni!)? Nézz be ebbe a bétakereső Fb csoportba. Illetve visszaolvashattok egy korábbi Irodalmi Kávéházas beszélgetést is a témában az Aranymosás oldalon.

Amikor megtörik a második kézirat átok

Na, az király érzés!

Az első regény megírása immár homályos álomnak tűnik, mindennapi kérdéssé válik, hogy menni fog-e másodjára is. Az addig megszokott módszerek egyszer csak nem működnek, az ember kétségbe esik párszor, hogy ennyi volt ez az egész írás dolog. Telik az idő, még mindig nem tudsz előrukkolni semmi értelmessel, dugdosod az írásod azok elől akiknek az első könyved részleteit folyton az orra alá dugtad. Idővel úgy érzed, a család elnéző fejcsóválása miszerint csak ostoba hóbort volt ez az egész regényírás dolog, tényleg beigazolódni látszik.

Bartos Zsuzsa és On Sai a következő kérdést járták körbe egy-egy bejegyzésükben: "Mi volt a legnagyobb írói lecke, amelyet megtanultál a legutóbbi történeted írása közben?"

Az én rövid válaszom az, hogy megtörtem a saját második kézirat átkomat.

A kérdés egyébként félelmetesen aktuális felvetés, úgy gondoltam, érdemes ezen elgondolkodnom, hogy aztán a Mya kéziratra váró következő lépcsőknél újragondolhassam. :)

A Mya kézirat befejezésével már elhiszem, hogy nem valamiféle baleset volt Pippa megírása, ami egyszer megtörtént valamilyen különös oknál fogva, és kész, vége, ennyi volt. Több helyen is írtam már, hogy regényt írni erőfeszítést jelent számomra, sok kétséggel küzdök, ami tök normális. Mindig is féltem, hogy Pippa megírása után továbbállok és keresek valami új, kevésbé ingoványos hobbit, amibe beleölhetem a szabadidőmet. Egy év munkája, egy regénnyi szöveg kihajítása, agonizálás és még több agonizálás kellett ahhoz, hogy kipipáljam ezt a félelmet egy nagyon hosszú listáról.

Érdekes pillanat volt február utolsó napján, éjfél környékén kitenni az utolsó pontot a kézirat végére. Már másodjára éltem át, hogy egy történet végét milyen lendülettel tudom írni, hogy mennyire szeretem amikor egy-egy jelenet megoldást kínál akár hónapok óta fennálló problémákra, és rájövök, hogy tudat alatt elszórtam azokat a kis magokat amikből kicsíráztak a válaszok. 

A befejező jelenet például kétszer gyökeresen átalakult – a korábbi verziót, amit végül kidobtam, a Trónok harca harmadik évadának "véres nászos" része utáni csendben és érzelmi állapotban körmöltem le –, és jó ideje lebegett előttem, mint végpont, ami felé tart az egész történet, ahová ki kell futnia a cselekménynek. És a február végi éjszakán végre összeértek az utolsó szálak is. Tudtam, hogy vár még rám átolvasás, átírás, finomítás, meg bétázás, de mégis egy jó pillanat volt. Akkor tört meg az átok. :)

Mya jóval több kihívást jelentett Pippánál, rá kellett jönnöm hogyan tartsak kézben több szereplőt és szálat, hogyan fogjam szorosan a cselekményt, hogy a fókusz ne csússzon el. Hogyan erősítsem az események és karakterek közötti kölcsönhatásokat, mert egy esemény olvasóra tett hatása is sokkal erősebb, ha egy karakter döntéséből vagy hibájából fakad. Most először tapasztaltam meg milyen antagonistát írni – személyt és nem környezetet –, és mennyire izgalmas összerakni a motivációját.

Megtanultam, hogy egyetlen idő közben megjelenő esemény teljesen felrúghatja nem csak a cselekményt, hanem a karakterek viselkedését és fejlődését is. Rájöttem, hogy ezzel nincs is semmi baj. Több melóba került végiggondolni a következményeket, de a végeredmény kárpótolt érte.

Még most is napon belül változik, hogyan viszonyulok Pippa folytatásához. Fájdalmas volt kiengednem a kezem közül az első bétaolvasóimnak. Ezt a történetet sokkal inkább megtartottam magamnak írás közben, már nem volt rá szükségem, hogy húsz oldalanként megerősítést kérjek a környezetemben élőktől, hogy jó irányba haladok. Több tapogatózásba telt a válaszok keresése és az írást tápláló motiváció fenntartása, de az egész folyamat sokkal inkább belülről fakadt.

Persze még közel sincs vége a folyamatnak, jöhetnek még pofonok, és a kézirat még biztosan sokat változik és finomodik majd, de ez teljesen természetes.

Úgy érzem, hogy legalább egy tyúklépéssel közelebb kerültem ahhoz, hogy egy napon képes legyek régóta dédelgetett ötleteket és háttérvilágokat papírra vetni. 

Na ez a tudat az, amiért megérte erőfeszítést tenni.

(Utóirat: úgy látom egész kis hullámot indított a kérdés! :D Lássuk, ki mit tanult az előző történetének megírásából! :))