Sárkánylovas(okról és) hősnőkről

Az Így neveld a sárkányodat 2. animációs film megnézése előtt olvastam egy angol nyelvű cikket a Trinity szindrómában szenvedő hősnőkről. A cikket a mese Valka nevű hősnője hívta életre.
Dióhéjban Valkáról: a főszereplő Hablaty rég elveszett anyja, aki majd 20 éve remeteként sárkányok között él egy menedékhelyen, egy aprócska szigeten. A sárkányok igazi védelmezőjéről beszélünk, a kisujjában van az anatómiájuk, ismeri a fajtáikat, a társadalmukat, és megvédi őket a sárkány csapdászoktól (Igen, a csapdász szót szemelték ki a fordítók. Deal with it!), akik a gonosz Drákó Vérdung seregébe fogdossák össze őket. Mindezt megfűszerezhetjük azzal, hogy Valka ijesztő jelmezben, a sárkánya hátán állva repül, és sárkányokat irányít a csörgős botjával. (Ez viszont mennyire menő már!)

A cikkíró nehezményezte, hogy a nagyon is potens Valkát, aki éveken át remekül boldogult egyedül, a film későbbi pontján – miután újra egyesült a férjével és a fiával –, pikk-pakk legyőzik, és öt percen belül kétszer kell megmenteni. Ráadásul a film hátralévő részében ledegradálódik egy Hablatyot támogató karakterré, bármilyen cselekményt előrelendítő tett nélkül.

Igen, a bal oldali alak a sárkány hátán egy nő

A cikkre nem voltam kihegyezve amikor elhelyezkedtem a moziszékben, de azonnal eszembe jutott, amikor sor került Valka első megmentésére, és mire vége lett a filmnek egy kissé csalódottan, de igazat kellett adnom az olvasottaknak. Sokkal több volt ebben a karakterben, kár, hogy a film végére ennyire nagyon háttérbe szorult.

Gondolom kíváncsiak vagytok mi fán terem a Trinity szindróma a cikk szerint: "This is Trinity Syndrome à la The Matrix: the hugely capable woman who never once becomes as independent, significant, and exciting as she is in her introductory scene."

Szabad fordításban: Ez a Mátrix féle Trinity szindróma: egy nagyon erőteljes, önálló nő a történet előrehaladtával már nem lesz annyira független, hangsúlyos és izgalmas, mint a bemutatkozó jelenetben, ahol először találkozunk vele. 

(Ami Valkát illeti, a fenti kép azt a pillanatot mutatja, amikor Hablattyal először néznek szembe egymással.)

A cikk felhoz egy pozitív példát is, mégpedig a Holnap határa című filmben Emily Blunt által alakított Rita Vrataski, akit igazi hős katonaként ünnepelnek a földönkívüliekkel vívott háborúban. Ugyan Cage fejlődésére van kihegyezve a film, és Rita újra és újra megismétlődő halála is motiválja abban, hogy megmentse a világot, a női katona mégis a film végéig kemény és "cselekvőképes" marad (bár tény, hogy Rita sokszor bemutatkozik az időhurok miatt). Ezt a jelenetet például nagyon szeretem:

A Hollywoodi filmgyártásban persze nem új keletű probléma/téma a férfi karakterek árnyékában tengődő nők támogató vagy motivációs szerepe a "világ megmentésében". Még teszt is létezik annak mérésére, hogy egy történetben a női karakter mennyire hangsúlyos.

A Bechdel-teszt a nemi elfogultságot méri három egyszerű kérdéssel: vajon 1. szerepel-e két női karakter a műben 2. akik beszélnek egymással 3. nem csak férfiakról. Megdöbbentő, hogy ezeket a kritériumokat milyen sok mű nem teljesíti. (Amikor először hallottam erről a tesztről, megmosolyogtam: "Ne már, ezek a kérdések tök alap dolgok!" Aztán elkezdtem filmeket végiggondolni, és teljesen meglepett a végeredmény.)

A YA irodalomban nem meglepő a női fókusz, hiszen az egész tematika alapvetően fiatal lányokat céloz. Ha végiggondoljátok a kedvenc YA regényeiteket, milyen arányban buknak meg (ha egyáltalán megbuknak) a Bechdel teszten? Ha regényt írsz, a saját írásod megfelel a kritériumoknak? :) Már ha szeretnéd, hogy megfeleljen.
Pippával és Myával, jelentem, minden oké.

Naplóírásért zsebpénzt?

Úgy kezdődött, hogy a film traileréből egy vicces részletet láttam az egyik mozi folyosói tévéjén, miközben várakoztam, hogy megkérdezzem elsején is nyitva tartanak-e. (– Sajnos igen. Fél kettőkor nyitunk, kettőkor adjuk az első filmet – válaszolta mosolyogva a pénztáros hölgy.)

A Stuck in Love-ban két YA filmfeldolgozásban szereplő színész is játszik: Lily Collins (Csontváros) és Logan Lerman (Egy különc srác feljegyzései, Percy Jackson sorozat) személyében, de amikor kiderült, hogy írókat alakítanak és szó lesz itt írásról, biztos voltam benne, hogy nekem tetszeni fog.
A tizenharmadik perc környékén volt egy whoa élményem, amikor kiderült, a sikeres író apuka zsebpénzzel ösztönözte gyermekeit naplóvezetésre,  hogy diákmunka helyett az írói készségüket fejlesszék. Természetesen a befektetett pénz meghozza gyümölcsét, mindkét gyerek eladja a kéziratát az év alatt, amit a film végigkövet.

A Stuck in Love romantikus történet, amely három szálon fut: 1. apuka reméli, hogy elvált felesége visszatalál hozzá; 2. az idősebbik egyetemista lány egyéjszakás kalandokat keres mert fél a szerelemtől; 3. a végtelenül romantikus gimnazista öccs egy drogfüggő lányért rajong.
Emellett pedig a háttérben icipicit átszűrődik az írói lét és gondolkodás, hogy milyen feszültségeket okozhat egy családban ahol mindenki hasonszőrű író, és gondolom mindenkit ez érdekel leginkább: a srácok nem azért írnak, mert apu fizet, hanem mert belső késztetés számukra. :P

Érdekes, hogy éppen egy szoft írástechnikai könyvet olvasok, a kívül-belül csodás Wonderbookot, amelynek első nagyobb témaköre az inspiráció szerzésről és írásba való átcsatornázásáról szól. Az egyik felmerülő gondolat szerint minden szerzőnek van egy "sebhelye" vagy legalábbis egy "szilánkja", amit magában hordoz, ami írásra készteti/meghatározza az írását. Elgondolkodtam, hogy mi a saját sebhelyem/szilánkom, és érdekes volt látni, hogy a filmben szereplő testvérpárnak milyen "élmény" határozta meg regényeik születését. Ha esetleg megnézitek a filmet, érdemes gondolkodni ezen. :)

Ha nem járnék itt addig: boldog új évet kívánok mindenkinek! :)

(Utóirat: Apa, én miért nem kaptam naplóírásért zsebpénzt? :))

Ha Pippa belépne az ajtón...

Semmit sem vártam a Stranger than Fiction (Felforgatókönyv) című filmtől. Egy igen átlagos fickó, Harold, elkezdi hallani az életét narráló mesélő hangját. Lassan rádöbben, hogy milyen unalmasak a mindennapjai, mennyire nincs benne senki és semmi, és elindul a változás, no meg persze a saját halála felé vezető úton. Szuper film, legalábbis engem pont jókor talált meg.

Amiért leginkább írok erről az egészről az egy bizonyos jelenet, amit alább beillesztettem. (Magyarul itt megnézhetitek ezt a részletet, 1:14:20-nál kezdődik. :)) A lényeg, hogy Harold végre összerakja a képet, hogy a narráló hangja a nagyon is hús-vér Emma Thompson által alakított szerzőé, aki minden főkarakterét kinyírja a könyvei végén. Harold kideríti Karen telefonszámát, felhívja őt, aztán találkozik vele személyesen is.
Pontosan! Az író és a karaktere személyesen találkoznak. Hát nem fantasztikus? :D

Persze rögtön eszembe jutott, hogy én mit csinálnék, ha Pippa egyszer csak betoppanna az ajtón. Ilyen nyomorultan reagálnék, mint Karen? Vagy a nyakába borulnék? Vagy Pippa rám támadna azért sok rútságért amit vele műveltem, vagy inkább megköszönné a jó dolgokat? Vagy könyörögne, hogy változtassak a történetén?

Fura kérdések, fura helyzet. :)

A lényeg: nézzétek meg a filmet, ha még nem láttátok. Érdemes! :)

Felhőatlasz, avagy még sosem vártam ennyire mozifilmet

Az egész egy hat perces trailerrel kezdődött (itt magyar felirattal, itt a rövidebb trailer magyarul, rendezői kommentár magyar felirattal). Ez a hat perc tele volt tömve jobbnál jobb színészekkel, akik több karakter bőrébe bújtak, és a történet valami egészen különleges, monumentális, epikus, korokon átívelő finomságot ígért – első nézésre nem is jött át teljesen, hogy miről van szó, akkor csak pislogtam, hogy ez-mégis-mi-a-fene-volt és gyorsan a watch again gombra nyomtam. A következő napokban rongyosra néztem a trailert; éppen úgy ahogy zeneszámokat hallgat unalomig az ember. 

Mivel a rendezők  megemlítették a videójukban, hogy a Felhőatlasz eredetileg egy könyv, gyorsan utánanéztem és valami egészen elképesztő dologra bukkantam. David Mitchell Felhőatlasza igazából egy hat novellát tartalmazó kötet, nem pedig regény. Ezen novellákat félbevágta a szerző, és 1,2,3,4,5,6,5,4,3,2,1 sorrendbe rendezte őket, mintha egymásba tehető matrojska babák lennének. A hat novella hat különböző korban játszódik, a 19. század közepétől indítunk, majd szépen lépegetünk előre egészen egy cyberpunk, végül pedig egy posztapokaliptikus világig. Mind a hat novellának teljes mértékben eltér a stílusa és a jellege, az első például egy napló, az ötödik pedig egy interjú. Egy nyelvi fejlődési utat is végigjárunk, a különböző korok máshogyan jelennek meg ebből a szempontból is; a hatodik különösen izgalmas, mert addigra a nyelvezet borzasztóan leegyszerűsödik. Az ötödik novellát elolvastam angolul – a trailerben a cyberpunk világbeli menekülő szerelmesek fogtak meg leginkább, és egyszerűen tudnom kellett, hogy mi történt velük – , aztán úgy gondoltam megvárom a Cartaphilus Kiadó gondozásában megjelenő magyar kiadást, amit november elejére ígérnek. Nem véletlenül mondtam ám, hogy a novellák  különböznek egymástól: mindegyiket más fordító fogja fordítani.

Ha van kedvetek látogassatok el a film honlapjára és nézzétek meg a főoldalon végigpergő arcokat. Nekem teljesen leesett az állam, ráadásul a filmben még több elmaszkolással találkozunk majd, mert például Halle Berryből háromnál több "változat" is lesz. (Még Szirmai Gergő is azt írta, hogy "Pfuj de nagyon jó lesz ez...", szóval tényleg jó lesz. ;P)

A titánok haragja – popcorn mozi az apa-fiú kapcsolatokról

Szerintem az írással együtt jár, hogy az ember tudatos, "író" szemmel figyelje legalább az olvasott könyveket, illetve a megnézett filmeket és sorozatokat. Szeretném azt hinni, hogy a könyv recenzióimból átjön ez a szemlélet, de ez az új blog lehetőséget ad arra, hogy filmekről és sorozatokról is ejtsek pár szót, ha találok bennük valami érdekeset. 

A titánok harca nagy csalódás volt annak idején, így nem is meglepő, hogy szkeptikusan álltam a folytatáshoz, A titánok haragjához. Lehet ez is hozzájárult ahhoz, hogy kellemes meglepetésként ért a film. Jó kis effektek, szépen megkomponált és kivitelezett lények és egészen élvezetes harcjelenetek szerepeltek benne: minden teljesen adott volt, hogy jól szórakozzak abban a másfél órában.

Azonban volt egy megkapóbb vonulata is a filmnek, ez pedig Perszeusz és Héliosz kapcsolata volt, és ahogy jobban belegondoltam, jó pár apa-fiú kapcsolat ábrázolással találkozhattunk a filmben. Úgy érzem nem túl gyakran találkozom olyan apafigurával, mint Perszeusz: már-már rajongásig odavan Hélioszért, tanítgatja, lenyűgözi, hogy a fia maga csinált egy fakést, még álmában is a saját testével védelmezi, hangosan is kimondja, hogy szereti és amikor jön a baj leginkább miatta és érte harcol. Tudom, idealisztikus képek ezek, és Héliosz is jámbor félisten, akinek nincs szüksége atyai pofonokra. Ellenpontnak pedig odaállították a Zeusz-Perszeusz, Zeusz-Árész, Poszeidón-Agénór, illetve Kronosz és három fia kapcsolatokat, melyekbe irigység, elhanyagoltság, múltban elkövetett hibák és súlyos dolgok rondítottak bele. Egyetlen könyv volt mostanában, ahol erős apa-lánya kapcsolatról olvashattam, azonban a közös jelenetek egyáltalán nem voltak annyira erősek, mint itt a filmben.

Mindez persze csak sokadik réteg, a hangsúly a látványon és az akciójeleneteken van. Egyszer érdemes lehet megnézni, ha valaki ilyen jellegű szórakozásra vágyik.