2016. május 21., szombat

Író-olvasó találkozó Cegléden



2016. június 4-én, szombaton, 10:00-től író-olvasó találkozóra hívunk. Helena Silence-szel beszélgetünk majd csupa könyves témáról, művekről, alkotói folyamatunkról. :)

Helyszín: Cegléd, Gubody utca 15. (Kossuth Művelődési Központ és Könyvtár)
A Facebook eseményt ide kattintva eléred.
Várunk szeretettel! :)

2016. május 17., kedd

A nagy alámerülés

Egy bejegyzés erejéig elszakadok Pippától. :)

Tavaly egy írótáborban kötöttem ki, ahol az egyik napi téma a "járvány" volt, az egész világot sújtó pandémia típusú, apokalipszist hozó fajta. A témát előre lehetett tudni, így volt idő gondolkodni rajta, hogy mihez kezdjen vele az ember abban az egy-két napban, ami a feladatra jutni fog.

Nem sokkal korábban éppen hőségriadó volt a városban. A tomboló kánikula kellős közepén medencében hűsöltünk barátokkal, és volt egy pillanat, amikor arra gondoltam, hogy én onnan ki nem jövök, leköltözöm a víz alá inkább, és ott fogok élni, amíg világ a világ (de legalábbis amíg ennyire meleg van).

Szóval volt ez a Pippa mentes időkre eltett ötletmag, bejött a képbe a járvány téma, és valahogy egymásra talált a kettő, így lett a Chocapic (ahogy gyerekkorom reklámjában elhangzott, amikor a csokoládé elöntötte a búzamezőket).

Na de miről is szól A nagy alámerülés? Dióhéjban:

Egy gatyarohasztó nyáron, világszerte felüti a fejét a vízimádat jelensége. Eleinte csak médiahisztériának tűnik az egész. Pár youtube videón dagálykor, a mély vízben lebegő emberek nem jönnek fel levegőért, vagy épp tömegek ülnek a sekély tengerben és a horizontot bámulják.
A főszereplő fiatal nő életébe is lassan beszivárog a jelenség, bármennyire is próbál nem tudomást venni a jelekről. emberek hirtelen felmondanak a munkahelyükön, hogy a tengerhez költözzenek, új divatos hóbort a vízifitnessz. De ennél aggasztóbb, hogy egymást érik a csőtörések a társasházban, a kerti locsolókat emberek ülik körbe hajnalban, mintha valami szekta tagjai lennének. Ráadásul a nő kedvesének is, mintha elment volna az esze: az hagyján, hogy folyton vizet vedel és vakarózik, de a fejébe vette, hogy az autóra félretett pénzt inkább fürdőszoba átalakításba ölné.
Eljön az a kritikus pont, amikor mindketten az események sűrűjében találják magukat, és nem tudnak olyan messzire futni, hogy ne érje el őket is a vízimádat, és annak a nyomában maga a világvége.

És íme a novella felütése:
Egy szombati napon tetőzött a kánikula, és a hűvös medencében pancsolva arra gondoltam, hogy kopoltyút növesztek, és a víz alá költözöm. Talán gyanút kellett volna fognom, de azon a héten már-már megzápult az agyunk a hőségtől és a jó ideje tartó médiahisztériától, a világszerte tömegeket megmozgató vízimádástól.
Emlékszem, azon a héten a nap ezer wattos mosollyal hevítette a betonplaccokat, és a panelkülvárosok éjszaka is ontották magukból a meleget, mint a kályhában átforrósított téglák télen. Könnyeztek a klímák az erőlködéstől, és ha a hírekben nem éppen a vízimádókról esett szó, akkor a fővárosi vízosztást vagy az ájuldozó néniket mutogatták.

A novellában leginkább az foglalkoztatott, hogy vajon mikor eszmél rá az ember, hogy itt a világvége, a régi szabályok nem érvényesek, új szabályok vannak kialakulóban. Ezek a pillanatok érdekelnek a zombi apokalipszist feldolgozó történetekben is, emiatt foglalkoztat a téma ennyire (még ha a Pippa sztoriban a hangsúlyok el is tolódtak egy kicsit).

Nagyon megszerettem ezt a világot, úgy érzem, vannak még felfedezésre váró részei, karakterei és élettörténetei. Remélem egyszer sorra fog még kerülni az írós étlapomon egy hosszabb történet erejéig.
Addig is számomra tanulság: jó móka felfedezni hasonló ötleteket novella formában. Hamar kiderül, hogy érzek-e bennük kakaót, akarok-e hosszabban is foglalkozni velük. A vízimádatból induló apokalipszisben pedig abszolút érzek.

A blogbejegyzés apropója pedig az, hogy A nagy alámerülés novella otthonra talált az Új galaxis antalógia hamarosan megjelenő, 24. számában. :) Ha lesz infóm az antalógia elérhetőségéről, akkor frissítem a bejegyzést.

2016. április 25., hétfő

Pagony Café megnyitó

Sós mogyorós és karamellás töltött muffin.
(Imádtam a szalvétát is!)
A bejegyzésekből úgy tűnik, hogy az utóbbi időszak az események időszaka volt, legalábbis ezeket örökítem meg itt a blogon is.

A Pagony Könyvesboltok nagy kedvenceim, mindegyik olyan, mint egy apró kis mesebirodalom. A Gellért téri Pagonyban azonban most egy kávézót is nyitottak, a Pagony Cafét, és ha könyvekről meg kávéról van szó, nos, nekem azt meg kell néznem a saját szememmel is.
Nem mellesleg a nyitási ajánlat is igen csábító volt: cupcake mellé adtak egy ingyen kávét.

Múlt héten pénteken este 18:00-kor kezdődött a megnyitó, az érdeklődés nagy volt, még épp időben sikerült beállni a sorba, így cupcake-kel és kávéval felszerelkezve nézhettük végig az első beszédeket.

5+1 random dolog az eseményről:

1. Cupcake: sós mogyorósat és karamellásat kóstoltunk, mindkettőben töltelék, és meg kell mondjam, isteniek voltak. A kávé keserű arabica volt, nem az én műfajom, a csészék azonban roppant csinosak, abszolút "kell" kategória. Remélem meggondolják magukat a Pagonyosok és beszerezhetőek lesznek.

2. A Pagony Kiadó 15 éves, az első kiadott könyvük Marék Veronikáé volt.

3. A legfiatalabb szerzőjük pedig Kemény Zsófi, aki gyerekként sokat járt a Pagonyba játszós programokra. Remélik, hogy a megnyitón jelenlévő gyerekek között is akadt jövőbeli Pagonyos szerző.

4. Marék Veronika érdekes sztorikat mesélt a gyerekkoráról, az egykori Hungária Kávéházhoz kapcsolódó személyes élményeiről. Az egykori New York Kávéház nyitott újra Hungária Kávéházként 1954-ben, és Marék Veronika felidézte, hogy sok ősz hajú ember ült odabent, akik maguk voltak az irodalom. Lelkesen a barátaival egymás közt megalapították a Hungária Bébit, egyiküket fel is karolta egy irodalmár, másikuk (?) pedig szerelmes lett sorba az összes lányba a csapatban, az utolsót pedig el is vette feleségül. Végül a Hungária Bébi megszűnt, amikor 56-ban a társaság egy része elhagyta az országot. Már ezek a kis infómorzsák is érdekesek voltak, nagyon jó lenne egyszer elolvasni, hogy egészen pontosan mi is történt akkor, Marék Veronika hátha tényleg meg is írja, ahogy pedzegette egy kicsit.
A beszéd végén pedig egy kávéspoharat kocogtatott kiskanállal, hogy igazi kávéházi hangulat legyen. :)

5. Kemény Zsófit végre élőben is hallottam slamelni, és tetszett a szöveg. Némi kutatás után meg is találtam youtube-on a slamet - bár egy kicsit finomabb volt a megnyitón, tényleg rengeteg pici gyerek járkált ott, a szülők pedig a kávépult előtt sorban állva hallgatták. Egészen más a hangulata egy Slam esten elmondott szövegnek, és egy kávéházi megnyitón, más közönségnek elmondott slamnek. :)

+1. Láttam Pippa könyvet az egyik polcon.

2016. április 24., vasárnap

Könyvfesztivál élmények (2016)

Standok a B épületben nem sokkal nyitás után.
Idén szombaton mentem ki a Könyvfesztre a Millenárisra. Évek óta mindig kilátogatok, de még mindig nem tudom megunni. Minden évben egy kicsit más oldalát mutatja a fesztivál, és mindig rájövök, hogy mennyire szuper  csupa könyvszerető emberrel találkozni és egy légtérben lenni, amikor tényleg mindannyiunkat hajt a lelkesedés a régi-új kiadványok láttán, könyv illatot szipákolva. Minden sarokban és teremben könyves beszélgetésekbe, könyvbemutatókba lehet botlani; a csarnokokban hosszú dedikálós sorok kígyóznak, úgy kell az embernek átverekednie magát rajtuk.

Számomra a dán szerző, Janne Teller előadásával kezdődött a nap, aki a Semmi című könyvéről mesélt. Idővel kicsit lassúnak éreztem a beszélgetést, mert a moderátor magyarul kérdezett, a szerző pedig dánul válaszolt, és így le kellett fordítani minden egyes mondatot. Dánt most hallottam először, csupa l és h, néha az az érzésem támadt, hogy a szerző mindjárt lenyeli a nyelvét.
A beszélgetés maga egyébként érdekes volt, a moderátor jó kis keresztkérdéseket tett fel. Teller pl. elmondta, hogy nagyon hamar arra kényszerült, hogy önállósodjon és maga keresse meg a kérdéseire a válaszokat, illetve  éveket élt Afrikában, ahol egészen más értékek szerint élnek az emberek, és ez is segített neki abban, hogy egy kicsit távolabbról szemlélhesse a nyugati kultúrát, éppen úgy ahogy a Semmiben Pierre egy fa tetejéről néz le a többiekre.
A beszélgetés után sprinteltünk a Scolar standjához, ahol sikerült dedikáltatni az írónővel a könyveinket. :)

A GABO standjánál beszereztem egy Rengeteg kötetet, amely egy keménykötéses gyönyörűség, és a borító szerintem nagyon szuper lett, a fekete-fehér illusztráció arannyal van megbolondítva. A könyvről nem mellesleg csupa jót olvastam. :)

Dedikálás után pózoltunk a plakátunkkal Zakály Vikivel
és Helena Silence-szel, és mosolyogtunk rendesen. 

Helenával és Vikivel együtt dedikáltunk 13:00-tól elviekben, de Böszörményi Gyulához jó hosszú sor állt, emiatt a kiadó egy új asztalt állított fel nekünk, hogy párhuzamosan menjenek az események. Várakozás közben elkapott két olvasó; a Varázstinta blogos Csengétől saját készítésű könyvjelzőket   és túlélő csomagot kaptam, előbbiből dedikált példányokat lehet megnyerni egy játék keretében erre a linkre kattintva.

Fergeteges egy óránk volt, az olvasók jöttek és jöttek a könyveikkel – volt aki több száz km-t utazott a Millenárisig –, rengeteg kedves szót kaptunk. Helena dedikált táskára, mind aláírtunk egy matek könyvet, és befutott két jelmezes olvasó is, akik a jelmezversenyt keresték, reméljük, hogy megtalálták és meg is nyerték. :)
Sokan kérdeztétek, hogy mi a helyzet Pippa3-mal, azt tudom mondani, hogy készül és igyekszem vele. :) Illetve felmerült kérdésként, hogy Mya nevét hogy kell kiejteni, én Miának szoktam, de a Maja is helyes egyébként, kinek hogy kényelmesebb. :)

Mya könyv a Szívritmuszavar társaságában
 a Könyvmolyképző standján a Könyvfeszten. :)
Az idei első fűben ülünk, kávézunk/sörözünk és dumálunk élmények pipa, szerencsére jó időnk volt, csak este szakadt le az ég. Legközelebb irány a Könyvhét, ahol nagyobb a hőség, kevesebb az előadás, de legalább olyan jó móka, mint a Könyvfesztivál. Találkozzunk ott is! :)

2016. április 17., vasárnap

Mi a fene történik egy zinefesztiválon?


Szombaton az Ukmukfukk Zinefesztiválon – ja, nem írtam el, tényleg zine, nem zene :) – jártam az Ankertben. Leszögezném, hogy nem csak odakeveredtem, hanem célirányosan oda tartottam. Az úgy volt, hogy a héten tök véletlenül találkoztam a fanzine szóval, aztán egyik dolog a másikat követte, és már egy Fb eseményleírást olvastam egy zinefesztiválról, és a fotók is felcsigáztak, úgyhogy elmentünk körülnézni.
Persze első kérdés, hogy mi fán terem a zine?


A zine szó a magazin és fanzine szavak rövidüléséből jött létre. Legtöbbször kis példányszámú, magánkiadásos munkák, eredeti vagy épp lopott szövegek – akár gépen, akár kézzel írva –, képek, fanartok, képregények, kiadvánnyá szerkesztve, legtöbbször fénymásológépen sokszorosítva.
A példányszámnak ezer alatt kell lennie, de gyakoribb a száz darab alatti, és a profittermelés nem elsődleges szempont.
A témák nagyon változatosak, fanfictiontől kezdve (és itt el is értünk a fanzine-ig), politikán, költészeten, művészeten át személyes naplókig, de tulajdonképpen bármiről szólhat egy zine.
Szemléltetésként itt van például egy Inuyasha zine, de a fenti Fb esemény bejegyzései között is érdemes böngészni.

Az Ankertben tényleg csak néhány asztalt állítottak fel a fesztre, így hamar körbe lehetett járni, igaz, tömeg volt, úgyhogy szlalomozni kellett az emberek között.
Tényleg nagyon sokszínű volt a választék; belelapoztunk olyan műbe, ami tulajdonképpen egy füzet beszkennelt és kinyomtatott, összetűzött másolata volt (a rajzolt madarak és matematikai feladványok szemet szúrtak). De az alábbi képen látható minizinek pl. füzetkévé hajtogatott A4-es lapokból készültek. Persze láttunk színes, fényes lapra nyomtatott és kötött gyönyörű kiadványokat is. A zine-eken kívül printeket, füzeteket, képeslapokat is lehetett vásárolni.
A zine-ek ára kb. 70 Ft-tól több ezer forintig terjedt, az árszint egy kicsit meglepett, de úgy láttam, az utóbbi árkategóriának is megvolt a közönsége – az egyik kiállító éppen azt mesélte, hogy a szép, színes zine-jét egy adott zenéhez készítette, annak a hangulatát ragadta meg. Sokan nézegették az új szerzeményüket egy limonádé mellett arrébb az asztaloknál, olyan beleéléssel, hogy megkérdeztük, mit találtak, és visszamentünk megnézni a kiadványt a kiállítóhoz.

Nagyon tetszett egy Star Wars zine, tele tényleg jó minőségű, teljesen élvezhető rajongói alkotásokkal, de voltak képregények, és számomra értelmezhetetlen témák is, de való igaz, hogy nem néztük át á-tól cettig a teljes kínálatot. A minizinek megtetszettek, mert mindössze egyetlen gondolatot bontottak ki velősen, mint egy rövid vicc: Miért nem tetszem neked?, Mi lehet a dobozban?.

Számomra ismeretlen ez a műfaj, a Sketchbook Projectet juttatta eszembe (a projekt keretében veszel egy vázlatfüzetet, amit telerajzolsz azzal, amit jónak látsz, aztán visszaküldöd nekik, és Brooklynban lefűzik egy könyvtárban), de nagyon izgalmasnak tűnik, mert a témaválasztás végtelen, a megvalósítás és a sokszorosítás pedig lehet borzasztóan egyszerű is. Ez is valami olyasmi, amit a saját örömére csinál az ember, és ha még érdeklődő is akad rá, az külön jó érzés.

Matricákat is lehetett zsákmányolni az asztaloknál, itt is a kézzel rajzolttól a tikettre nyomtatotton át a színes-fényes illusztrációig volt minden. A zöld jetis képeslap például számozott, mindössze negyven darab készült belőle.

Magáról a fesztről jó kis hozzáértőbb összefoglalót írt a vs.hu – igaz, tizennyolcas karikát kapott a cikk –, és a hg.hu is.

Ha legközelebb lesz ilyen zinefeszt – amúgy a zine piac pontosabb kifejezés lenne –, megyek újra, és kicsit nyitva tartom a szememet a témával kapcsolatban. Rájöttem, hogy nekem zine-t kell készítenem. Egyszerűen muszáj. Rögtön lett vagy három ötletem is, amiket most eltehetek befőttnek, ugyanúgy, mint az úton-útfélen rám találó sztoriötleteket. 
A Pippa3 írás most abszolút elsőbbséget élvez. :)