Podcast szemle: Writing excuses

Az utóbbi időben volt szerencsém viszonylag sokat utazni, és ezúttal már nem is vittem magammal könyvet, hanem letöltöttem egy jó adag podcastot a telefonomra, bepakoltam egy fülest, és meg is volt a kikapcsolódás a táj bámulása közben.

Talán pinteresten futottam bele először a Writing excuses (Írói kifogások) podcast ajánlóba, és Dan Wells nevét (itthon a Fumax adja ki a könyveit, ismerős lehet tőle a Partials vagy mondjuk a Nem vagyok sorozatgyilkos) felismertem a beszélgető szerzők közül, ezért egy kicsit körbenéztem az oldalukon. 

Már a műsor ars poeticája is vicces: fifteen minutes long, because you're in a hurry, and we're not that smart (15 perc hosszú, mivel neked is sietős és mi sem vagyunk annyira okosak), és az valóban igaz, hogy 15 percbe beleférnek, de az kevéssé, hogy nem okosak.

Minden adásban hárman-négyen-öten elegyednek beszélgetésbe egy adott témakör kapcsán, sokszor meglepetés vendéggel, akik vegyesen ismertebb és számomra ismeretlenebb szerzők. Tetszik, hogy egy-egy adásban a feldobott téma boncolgatása mellett mindig van egy könyvajánló, és a végén házi feladat, meg a búcsúzás (Kifogytál a kifogásokból, most irány írni! És tényleg úgy érzem, hogy mennem kéne írni.).

Mostanra már 12 évadnyi anyag érhető el a honlapjukon, és én időben visszafelé haladva szemezgettem a cím alapján engem érdeklő témákból. A résztvevők profi zsánerírók, közöttük többszörösen díjazott is van, vegyesen nők és férfiak, így mindannyian egy kicsit más tapasztalaton alapuló szemszöget hoznak be a beszélgetésbe, és sok esetben konkrét példákkal és magyarázatokkal hozzák közelebb az adott témát a hallgatókhoz. Elmesélik, mit jelent az adott kifejezés, így a kezdő író is boldogul, de a beszélgetés közben bőven akad olyan hozzászólás, ami a tapasztaltabbaknak is érdekes lehet.

Hisznek abban, hogy az írás tanulható és fejleszthető, és néha átcsillan, hogy a könyvkiadás bizony üzlet.

Hallgattam adást mondjuk arról (a teljesség igénye nélkül):

• hogyan lehet felismerni az öncélúan "lila" szövegeket
• miért érdemes novellázni
• milyen munkamódszerrel dolgozik egy díjnyertes költő
• nemek megoszlása a történetekben
• humor a történetekben
• történet ritmusának befolyásolása a történet struktúrájával vagy épp a fejezetekkel
• nézőpontok kezelése (ezt a témát mindenféle szemszögből megpróbálták körbejárni)
• stílus, szóválasztás, bekezdések stb.

De ezeken kívül még rengeteg, tényleg rengeteg téma van. A honlapon keresztül is hallgatható, de egy kattintással minden adás letölthető (így nem kell wi-fi hozzá később), tényleg könnyű a kezelése, ha még új vagy podcast téren (én nagyon új voltam).

A beszélgetések angolul érhetőek el, de ha ez nem gond, abszolút érdemes követni őket.

TED Talks #1: Amanda Palmer és a kérés művészete

Neil Gaiman a Kilátás az erkélyről című esszékötetének egyik írásában így jellemzi feleségét, Amanda Palmert: közvetlen, meghökkentően vicces, fesztelen, olykor hangos, szinte zavarba hozhatatlan, gyönyörű és beszédes énekesnő. Neil Gaiman több esszéjén keresztül megismerhetjük egy kicsit az énekesnőt, bepillantást nyerhetünk a koncertjeibe – olyan részletességgel, mintha magunk is ott állnánk a közönségben –, elcsíphetjük a párbeszédeiket, és olyan közös projektből is olvashatunk részletet, amelynek keretében Neil válogatott módszerekkel párszor megölte Amandát. :) 

Neil az esszékötetében még a számomra ismeretlen művészekről is olyan érdekesen és kedvesen írt, hogy az embernek rögtön kedve támad többet megtudni az illetőkről, és ez többszörösen érvényes volt Amanda Palmerre, akinek ráadásul már jó ideje szemeztem a könyvével. Szinte belevetettem magamat A kérés művészete - Hogyan tanuljunk meg segítséget kérni és elfogadni című kötetébe.

Szuper egyveleg ez a könyv, Amanda a saját életén keresztül, példákon és anekdotákon át mutatja be, hogy tulajdonképpen a céljai megvalósítását és a sikerei elérését hogyan építette fel – ahogyan nevezi – a kérés művészetére. A könyvben bemutatja az első lépéseket, amikor élő szoborként némi apróért cserébe egy szál virágot és egy pillanatnyi szemkontaktust ajánlott fel az utca adakozó kedvű népének, majd később zenei karrierjében kamatoztatta a szoborként megszerzett tapasztalatait.

Miután kemény munkával, az internet segítségével közönséget épített magának, és ami még fontosabb, a közönségét összetartó közösséggé kovácsolta, idővel úgy döntött, hogy közvetlen cserébe kezd velük: ingyen adja a zenéjét a világnak és a rajongóira bízza, hogy mennyit fizetnek érte. És a zeneipar legnagyobb megdöbbenésére működött a dolog, Amanda lett az első olyan zenész, aki egymillió dollárt gyűjtött össze közösségi finanszírozással egy kickstarter projektben.

A könyvben persze sok minden mást is elmesél Amanda: bensőséges részleteket a kapcsolatairól, ír Neil Gaimanről, Anthonyról a mentoráról, nehéz helyzetben lévő rajongókról és művésztársakról. Nem csak az alkotásról és a csillogásról esik szó, hanem mélypontokról, döntésekről, amelyek utálatot gerjesztettek a közvéleményben, félelmekről, és arról, hogy miként birkózott meg velük.

A könyv nagyon pozitív, felemelő és emberi, a legerősebb üzenete pedig az, hogy merjünk adni, kérni és elfogadni, kerüljünk be a nagy körforgásba. Amanda írásának fantasztikus sodrása van, a könyv felépítése is csodás, felváltva tekint vissza a múltba és mutatja be a Neil Gaimannel való megismerkedésének majd házassághoz vezető kapcsolatának a lépéseit,  és mindezt megspékeli a saját dalszövegeivel, fotóival és anekdotáival.

Egy gyorstalpalóért érdemes megnézni a TED előadását (és mint a legtöbb TED előadásnál, itt is beállítható magyar felirat).  Ha ma még nem jutottál inspirációhoz, akkor ezt ne hagyd ki:

Látva a könyvborítót vagy a TED beszélgetést, rögtön felmerült bennem: de miért ilyen Amanda szemöldöke? Előrevetítem, hogy a könyvből kiderül: egy szerep kedvéért borotválta le először a szemöldökét, aztán úgy hagyta, és maga pingált mindenféle vonalakat a helyére, mert észrevette, így sokkal inkább a szemébe néznek az emberek. :)