Naplóírásért zsebpénzt?

Úgy kezdődött, hogy a film traileréből egy vicces részletet láttam az egyik mozi folyosói tévéjén, miközben várakoztam, hogy megkérdezzem elsején is nyitva tartanak-e. (– Sajnos igen. Fél kettőkor nyitunk, kettőkor adjuk az első filmet – válaszolta mosolyogva a pénztáros hölgy.)

A Stuck in Love-ban két YA filmfeldolgozásban szereplő színész is játszik: Lily Collins (Csontváros) és Logan Lerman (Egy különc srác feljegyzései, Percy Jackson sorozat) személyében, de amikor kiderült, hogy írókat alakítanak és szó lesz itt írásról, biztos voltam benne, hogy nekem tetszeni fog.
A tizenharmadik perc környékén volt egy whoa élményem, amikor kiderült, a sikeres író apuka zsebpénzzel ösztönözte gyermekeit naplóvezetésre,  hogy diákmunka helyett az írói készségüket fejlesszék. Természetesen a befektetett pénz meghozza gyümölcsét, mindkét gyerek eladja a kéziratát az év alatt, amit a film végigkövet.

A Stuck in Love romantikus történet, amely három szálon fut: 1. apuka reméli, hogy elvált felesége visszatalál hozzá; 2. az idősebbik egyetemista lány egyéjszakás kalandokat keres mert fél a szerelemtől; 3. a végtelenül romantikus gimnazista öccs egy drogfüggő lányért rajong.
Emellett pedig a háttérben icipicit átszűrődik az írói lét és gondolkodás, hogy milyen feszültségeket okozhat egy családban ahol mindenki hasonszőrű író, és gondolom mindenkit ez érdekel leginkább: a srácok nem azért írnak, mert apu fizet, hanem mert belső késztetés számukra. :P

Érdekes, hogy éppen egy szoft írástechnikai könyvet olvasok, a kívül-belül csodás Wonderbookot, amelynek első nagyobb témaköre az inspiráció szerzésről és írásba való átcsatornázásáról szól. Az egyik felmerülő gondolat szerint minden szerzőnek van egy "sebhelye" vagy legalábbis egy "szilánkja", amit magában hordoz, ami írásra készteti/meghatározza az írását. Elgondolkodtam, hogy mi a saját sebhelyem/szilánkom, és érdekes volt látni, hogy a filmben szereplő testvérpárnak milyen "élmény" határozta meg regényeik születését. Ha esetleg megnézitek a filmet, érdemes gondolkodni ezen. :)

Ha nem járnék itt addig: boldog új évet kívánok mindenkinek! :)

(Utóirat: Apa, én miért nem kaptam naplóírásért zsebpénzt? :))

Mya, én így képzellek el

A borítókészítés izgalmas és stresszes folyamat is egyben. Tavaly Pippánál, most pedig már Myánál is vagy ezer stock fotót átnyálaztam, miközben a tökéleteset kerestem. Végleges Pippát végül Magocsa-Horváth Évi találta meg, Mya pedig még kialakulóban.

Az alábbi borítótervek egytől egyig rövidebb-hosszabb ideig a desktopomat díszítették, és írásra ösztönöztek. Az eddig beérkezett összes tervet ebben a mappában gyűjtöttem össze – és igyekszem frissen tartani –, mazsolázzatok kedvetekre.

Csodás variációk egy témára, Márkó módra

Először úgy gondoltam, hogy Myáról bemásolok egy idézetet a jelenlegi kéziratból, de most éppen annyira képlékeny minden, hogy mégsem teszem (Előkerestem Maggie Stiefvater egyik bejegyzését, amelyben leírja, hogy a szószám növekedésével milyen érzelmi lépcsőfokokat jár be.  35 ezer szó felett járok már, az biztos. Hmm.).
Az első rész végén néhány apróság kiderül már Myáról, de van ami ehhez képest változik a második részre. Pontokba szedve csupa olyasmi, ami hasznotokra lehet a képkeresésnél:

• Mya haja vérvörös, gyönyörű és hosszú (az első rész végén nem teljesen így fest a dolog, de a hogyanját nem taglalnám, és azt is remélem, hogy szerkesztés után is bent marad. :))
• barna szemű,
• fiatalabb Pippánál
• szomorú, álmodozó, bizonyos szempontból beletörődő
• az első rész világos volt, a könyv gerince és hátulja fehér.

Alapvetően hajába belekapó széllel képzelem el Myát a borítón. A villámnál sokkal erősebb kapocs a történethez egy repedés a betonfalon. (Például Zakály Viki Hanna örök borítótervező pályázatán ez a kép nagyon tetszett, továbbá a dreamstime.com-on rengeteg stock kép között lehet vadászni.)
Egy apró infó: a cím betűtípusa Andalus.

Ugye mondanom sem kell, hogy a végleges borítókoncepció készítője biztosan kap egy Mya példányt? :)

Évi készítette ezeket. Még finomításra várnak, de remek kiindulópont mindkettő ;)
(A bal oldali a jelenlegi desktop hátterem. Nagy szerelem ;))

Rövidhírek
1. A Könyvmolyképző adventi akciójában Pippa 38% kedvezménnyel megvásárolható 2013 december 13. éjfélig, a kiadó webshopjában. Legalább két könyv rendelése esetén ingyenes a szállítás. :)
2. Vasárnap esedékes egy Könyvmolyképzős könyvbemutató. Ugye jöttök? Én biztosan ellátogatok az eseményre. Ha könyvekkel kapcsolatban történik valami, az csak jól sülhet el.

Az egyszemélyes kéziratháború - avagy Mya 2014 könyvgyermeke lesz

Szűcs Viki anime stílusú Pippás rajza <3

Egyre többen kérdeztek a Pippa Kenn sorozat második részének, A viharszívű Mya Mavis megjelenéséről. Nos, Mya kéziratát még mindig írom, szeretném az első verziót szilveszterig kisajtolni magamból, ezen dolgozom minden szabadidőmben – reggel munka előtt és munka után, meg persze hétvégén.
Ebből következik, hogy Mya már csak jövőre jelenik meg. Amint lesz pontos és hivatalos információ azonnal felkerül a Fb oldalra, és ide a blogra is. Szintén Fb-on időről időre megosztok kis kulisszatitkokat a történetről (például itt), a legutolsóban éppen az aktuális nyűgről írtam, mert már nem bírtam magamban tartani. A lényeg: a kisebb aktivitás oka nem lustaság, hanem minden energiámat a regényre fordítom. (A kávéfogyasztási szokásaim egészen ijesztő fordulatot vettek, a hetente párszor eljátszott nap végén elkortyolt adaggal, ami segít tovább fennmaradni és korábban ébredni.)

Egy kicsit a háttérről: az év során majdnem fél évig elég erős írói görccsel küzdöttem, többszöri koncepcióváltással birkóztam meg. Érdekes módon az ősz hozott egy kis lazaságot, visszataláltam Pippa hangjához, jobban megismertem Myát, és az a bizonyos karakter is kimutatta foga fehérjét, amelyik több beleszólást szeretne az életébe. A helyzet fokozódik, a halottak száma egyre nő, a vér rozsdavörös, és már a második befejező jelenetverzió pihen a gépemen. :)  (Ugye említettem már, hogy a saját alkotási folyamatom szerint tudnom kell hová tartok. Hát már  jó előre megvan az utolsó fél oldalam.)
Alig várom, hogy megmutathassam Nektek min dolgozom!

Idén még lesz mód, hogy személyesen is találkozzunk karácsonyi könyves eseményen, erről infókat hamarosan megosztok. 

Fontos! Zakály Viki Szívritmuszavar c. regényének a folytatása, a Hanna örök még idén a boltokba kerül; Helena Silence pedig ebben a bejegyzésben ír az Enigma II-ről.

A következő bejegyzésben borító témát várhattok, szeretném megosztani a Myás álomborító koncepciómat.  Köszönöm mindenkinek a megértést és a támogatást! :)

NaNoWriMo, fogadd el, hogy nem illünk össze

Mi is ez a NaNoWriMo? A mozaikszó a National Novel Writing Month – kb.: nemzeti regényíró hónap – évente megrendezett esemény elnevezéséből származik. Nagyon dióhéjban november hónapban a résztvevők megírnak egy ötvenezer szavas regényt elejétől a végéig. Ebben a hónapban nincs idejük lustálkodni vagy a "nincs kedvem" kifogást gyakorolni, mert tényleg le kell ülniük a gép elé, ha kész akarnak lenni 30 nap alatt ötvenezer szóval. Félre értés ne essék, ez nagyon kemény feladat. Tényleg. Hogy egy kicsit enyhüljön a nyomás, mindezt sok ezer ember egyszerre teszi, online és nem online közösségek tagjai egymást lelkileg támogatva próbálják átvészelni az egész kihívást. Magyar csapat is van, mindenféle offline találkozókkal és fórumokkal, így a nyelv sem lehet akadály, ha kedvet kaptál. Bővebb információt magyarul ide kattintva érhetsz el.

Régóta van dédelgetett regényötleted? Mivel hamarosan itt az újabb november 1-je – részemről a negyedik vagy ötödik év, amikor rádöbbenek, hogy jé, megint van ilyen, és jé ez nem az én asztalom –, időszerű, hogy közösen körbejárjuk a NaNoWriMo részvétel mellett álló pro és kontra érveket. 

Pro – legyünk pozitívak

A NaNoWriMo szerzők nagy mennyiségű szöveget préselnek ki magukból rövid idő alatt. Van aki egy alapötletet gyorsan kibont, vagy előre átgondolt vázlatot követ, vagy véletlenszerűen csak saját szórakozásból vág bele. (Például van aki ha elakad, előre megírt fordulatokat tartalmazó akciókártyákból húz, vagy random megöl pár szereplőt. Ez biztos szórakoztató, még ha én személy szerint nem élnék ilyen módszerrel. :))
A lényeg, hogy a résztvevők  félretegyenek minden olyan kifogást, ami az év másik 11 hónapjában akadályozza őket az írásban és egy könyv megírásában. Nem számít a minőség – ez most tuti pro érv akar lenni? –, mert átírásra, vadhajtások nyesegetésére nincs idő, sem arra, hogy a szerző elmélyedjen az írás közben felfedezett nagy összefüggésekben. Egyszerűen csak írni, írni, írni kell. Néha komoly felkészülés is megelőzheti a novembert; a szerzők cselekményvázlatokat és karakter "adatlapokat" írnak, hogy ezzel megkönnyítsék a saját munkájukat.

A NaNoWriMo-nak nem egy később megjelent remek regényt köszönhetünk. Csak hogy példával is éljek Marissa Meyer A holdbéli krónikák sorozatának nagyon korai változatát egy NaNoWriMo során darálta le. Akkor a későbbi sorozat három részét (Cinder, Scarlet, Cress) olvasztotta egyetlen kéziratba. Később a történet nagy átalakuláson esett át, Marissa sok ötletet kidobott (pl. az eredetiben a holdbélieknek nem csak mentális képességeik voltak).

Kontra

Engem pontosan ez zavar: egy hónap alatt megírok valamit, ami később teljes átírásra szorulna. A saját bevált írói ütemem és szokásaim annyira nem passzolnak ehhez a sietséghez, hogy csak még több görcsöt okozna az egész, mint amivel jelenleg küzdök. Sokszor az elakadást pont az idő oldja meg, amiből WriMo alatt nincs elég. Például Mya cselekménye is csomópontok láncolatából áll, amiket lassan összekötök írás közben felfedezett jelenetekkel, és egy-egy vadhajtáson napokig képes vagyok agyalni, visszavágni, újranöveszteni, stb.

Gondolom, aki járt ezen a blogon meg sem lepődik, hogy linkelem Maggie Stiefvater témába vágó bejegyzését. Maggie pontokba szedve mondd ellen a NaNoWriMo mellett elhangzó legfőbb érveknek. Ha kell egy határidő, tűzz ki magadnak – de kisebb időnyomással, ami tartható görcs nélkül is –; ha csak szeretnéd tudni, hogy be tudsz-e fejezni egy regényt, akkor ülj le és írj. Természetesen vannak kivételek, vannak olyan szerzők, akik WriMotól függetlenül, a saját belső írói ütemüket követve, akár egy pl. március hónapban simán megírnak egy regényt. De a statisztika azt mutatja, hogy a megjelent szerzők igen kis hányada működik ilyen "írói sebességgel".

Egy amerikai irodalmi ügynök panaszolta a blogján pár éve, hogy december elején drasztikusan több kézirat érkezik be hozzá, mint egy átlagos hónapban. Sok résztvevő azonnal küldi a regényt, ahogy kirakta az utolsó pontot a WriMos irományára. Ahogy Marissa példája is mutatta, WriMo-s regény is megjelenhet, de (nagyon) nem valószínű, hogy az első verzió a nyerő.

Részt vettetek már WriMon?
Ha igen, milyen érzelmi hullámvasutat jártatok be? Később mit kezdtetek az ott megírtakkal? Pár hónap pihentetés után milyen volt elővenni a kéziratot?
Ha nem, akkor mit találtok vonzónak az eseményben? Még van pár hét tájékozódni, és megtenni az előkészületeket. :)

Részemről továbbra is csak távolról figyelek. :)

Mélypontokról és makacsságról

A kérdezős játék során Bettina kérdésfüzére az írás mélypontjairól és azok áthidalásáról szólt. Ez a téma abszolút bejegyzésért kiáltott. A fő kérdés így szólt: 

"Mielőtt még Pippa megjelent volna, mik voltak azok a dolgok, amik tovább lendítettek téged, hogy mégis folytasd az írást?"

Először is: az, hogy megjelent Pippa, nem könnyíti meg a következő művek megírását. (Persze ez is szubjektív.) Nem lett kisebb küzdelem, könnyebb szülés; hiszen egy újabb kézirat újabb kihívásokat hordoz, én legalábbis újra végigjárom a regényírás különböző érzelmi fázisait.

Aki belevágott már regénybe, pontosan tudja, hogy ez nem is olyan egyszerű dolog. Sokan vágynak arra, hogy kész történetük legyen, de az álmodozás nem szivárog be a számítógépbe egy word doksi formájában, hanem le kell ülni és be kell pötyögni. ez az első teszt kitartás téren. (Felmerülnek a legnyilvánvalóbb  kérdések is: minek a rovására csippentesz le időt az íráshoz? Mi a fontossági sorrend?) 

Idővel jobb ha az ember megtanulja, hogy az írást ne kösse semmilyen környezeti feltételhez, adottsághoz. Csak reggel tudok írni, ebben a hőségben nem, mamáéknál sem. Ma nincs kedvem írni, mert nem jön az ihlet. Majd jön holnap. Vagy azután. Vagy azután. És egyszer csak találsz majd jobb hobbit, és ezzel semmi baj nincs. :) (Például Maggie Stiefvater úgy írta meg az első könyvét, hogy szerdánként egyetlen órát szánt írásra, mert máshogy nem fért bele az életébe. Lauren Oliver (Mielőtt elmegyek, Delírium sorozat) az első regényének első felét a telefonjába pötyögte be munkába utazások közben.)

Pippa megírására az motivált leginkább, hogy vajon be tudok-e fejezni egy regényt. 

Hiszen ha nem tudok, akkor hiányzik a legfőbb feltétel ahhoz, hogy születhessen második vagy harmadik kéziratom  – első nélkül nehéz, nemde? ;) –, ne adj isten legyen mivel megkeresni egy kiadót, ne adj isten, hosszú távon "szerző" lehessek. Pippa az első befejezett regénykéziratom volt. A bevett tanács mindig az, hogy jobb, ha az első pár kézirat a fiókban marad, és csak gyakorlásként tekint rá az ember.

Ennek ellenére mégis leadtam az Aranymosásra, leginkább a visszajelzés miatt: érdemes nekem az írással időt töltenem? Pippa négy hónapomba került. Négy hónap alatt jó sok minden mással tölthettem volna az szabadidőmet. (Emberi kapcsolatok? Új hobbik? Valami tanfolyam?) 

A regényírás nem csak nettó írásból állt számomra, hanem olvasásból, netböngészésből és kritikaírásból is. "Kényszerítettem" magam, hogy megfigyeljem a történetekben nekem tetsző és nem tetsző dolgokat, ismerjem a kinti trendeket, amerikai YA szerzőket, blogjaikat. Ha elakadtam, akkor szintén amerikai YA szerzők blogjaiban kerestem írásról szóló anyagokat, gondolatokat, gondolatébresztőket. Megnyugtatott, hogy a publikált, sikeres írók is démonokkal küzdenek – Jó az amit írok, aztán átírok, megint, megint, ezerszer? –, és így szép lassan elevickéltem a kézirat végéig.

Az íráshoz szükséges érzelmi támogatást a legritkább esetben kapja meg a szerző a környezetében. Eleinte inkább elnézőek voltak velem a családban – az írás már a sokadik markáns hobbim volt –, és "mindössze" egyetlen jóbarátom volt, aki igazán motivált, akinek mesélhettem a történetről, megmutathattam a szöveget. (Később bővült a közvetlen drukkerek száma. :)) Emellett olyan netes közösségeket kerestem, ahol normális az írás, és ahol minél több tudást magamba szívhattam.

Az írást én mindig küzdelemmel azonosítom, mindig vannak kétségeim nem csak a történettel, hanem a saját képességeimmel kapcsolatban is. Minden történet megírása egy kihívás, mindegyikkel valami újat tanulok és újat próbálok ki. Egyszerű, mint a karikacsapás? Dehogy. A végeredmény és a visszajelzések azonban kárpótolnak az oda vezető útért. 

Maggie Stiefvater ebben a bejegyzésében tök jól leírja, hogy egy regény megírásának milyen érzelmi lépcsői vannak. Ez szerintem mindenkinél így van: hol jónak, hol égetni valónak találja az irományát. Egy kézirat valójában sosincs kész, mindig lehetne alakítani vagy finomítani rajta. Ha át kell írni vagy ki kell vágni belőle, hát rajta: a cél az, hogy jobb legyen a végeredmény. Az ember (és a szerkesztő) csak meghúz egy határvonalat, ahol a regényt késznek nyilvánítja.

Ami a Mya csatát illeti. Myából megvolt kb. százhetven oldal Pippa megjelenésekor ( viszonyításként Pippa kétszáz oldalas kézirat volt.), és aztán kukában landolt. Az egész. Csont nélkül. A mostani építkezés "kínkeservesebb": van mögöttem egy szerkesztés, és egy első rész amiben lefektettem olyan szabályokat, amiket nem lehet áthágni. Munka miatt állandó ütemben, napi fél oldalas (!) sebességgel haladok (mert minden egyes nap leülök írni, ha törik ha szakad), ha valamit nem találok elég jónak, akkor átírom, ha akkor sem, akkor megint.

Bízom benne, hogy amikor kiteszem az utolsó pontot Mya végére, akkor valami igazán jó és izgalmas lesz a végeredmény. De el kell jutni odáig. 

A cél nem is annyira más, mint Pippánál: be kell fejezni a második kéziratomat. (Csak éppen, sokkal többen várják. :))

•••

Bettina, a lényeg: azért ülj le írni, mert szórakoztat és elég érdekes a történet, hogy hónapokat tölts a megírásával. Én háromszor kezdtem bele a legkorábbi ötletbe, de sosem jutottam nyolcvan oldalnál tovább, így novellázni kezdtem, és felkerestem a karcolat.hu-t. Az írásaidat nem kell megmutatnod senkinek, nem kell leadnod senkinek, nem kéri számon rajtad senki, ez nem házi dolgozat, érettségi, vizsga vagy munkahelyi feladat. Az írás hobbi, szórakozás, kihívás. Először fejezd be a (regény)kéziratot, azzal az érzéssel, hogy ez a legtöbb amit ki tudsz hozni magadból. Ha hiányérzeted marad, írj át, vágj ki, tegyél bele, mígnem úgy érzed kész van. Utána dönts a következő lépésről. 

A kérdezős játék három nyertese:

N. Bettina, Sz. Mesi és V. Nikolett

Kérlek küldjétek el számomra a címeteket privátban – piros vagy fehér képeslap megjelöléssel –, és postázom a Pippás könyvjelző és képeslap párosítást. Mindenkinek köszönöm a részvételt! :)