Sárkánylovas(okról és) hősnőkről

Az Így neveld a sárkányodat 2. animációs film megnézése előtt olvastam egy angol nyelvű cikket a Trinity szindrómában szenvedő hősnőkről. A cikket a mese Valka nevű hősnője hívta életre.
Dióhéjban Valkáról: a főszereplő Hablaty rég elveszett anyja, aki majd 20 éve remeteként sárkányok között él egy menedékhelyen, egy aprócska szigeten. A sárkányok igazi védelmezőjéről beszélünk, a kisujjában van az anatómiájuk, ismeri a fajtáikat, a társadalmukat, és megvédi őket a sárkány csapdászoktól (Igen, a csapdász szót szemelték ki a fordítók. Deal with it!), akik a gonosz Drákó Vérdung seregébe fogdossák össze őket. Mindezt megfűszerezhetjük azzal, hogy Valka ijesztő jelmezben, a sárkánya hátán állva repül, és sárkányokat irányít a csörgős botjával. (Ez viszont mennyire menő már!)

A cikkíró nehezményezte, hogy a nagyon is potens Valkát, aki éveken át remekül boldogult egyedül, a film későbbi pontján – miután újra egyesült a férjével és a fiával –, pikk-pakk legyőzik, és öt percen belül kétszer kell megmenteni. Ráadásul a film hátralévő részében ledegradálódik egy Hablatyot támogató karakterré, bármilyen cselekményt előrelendítő tett nélkül.

Igen, a bal oldali alak a sárkány hátán egy nő

A cikkre nem voltam kihegyezve amikor elhelyezkedtem a moziszékben, de azonnal eszembe jutott, amikor sor került Valka első megmentésére, és mire vége lett a filmnek egy kissé csalódottan, de igazat kellett adnom az olvasottaknak. Sokkal több volt ebben a karakterben, kár, hogy a film végére ennyire nagyon háttérbe szorult.

Gondolom kíváncsiak vagytok mi fán terem a Trinity szindróma a cikk szerint: "This is Trinity Syndrome à la The Matrix: the hugely capable woman who never once becomes as independent, significant, and exciting as she is in her introductory scene."

Szabad fordításban: Ez a Mátrix féle Trinity szindróma: egy nagyon erőteljes, önálló nő a történet előrehaladtával már nem lesz annyira független, hangsúlyos és izgalmas, mint a bemutatkozó jelenetben, ahol először találkozunk vele. 

(Ami Valkát illeti, a fenti kép azt a pillanatot mutatja, amikor Hablattyal először néznek szembe egymással.)

A cikk felhoz egy pozitív példát is, mégpedig a Holnap határa című filmben Emily Blunt által alakított Rita Vrataski, akit igazi hős katonaként ünnepelnek a földönkívüliekkel vívott háborúban. Ugyan Cage fejlődésére van kihegyezve a film, és Rita újra és újra megismétlődő halála is motiválja abban, hogy megmentse a világot, a női katona mégis a film végéig kemény és "cselekvőképes" marad (bár tény, hogy Rita sokszor bemutatkozik az időhurok miatt). Ezt a jelenetet például nagyon szeretem:

A Hollywoodi filmgyártásban persze nem új keletű probléma/téma a férfi karakterek árnyékában tengődő nők támogató vagy motivációs szerepe a "világ megmentésében". Még teszt is létezik annak mérésére, hogy egy történetben a női karakter mennyire hangsúlyos.

A Bechdel-teszt a nemi elfogultságot méri három egyszerű kérdéssel: vajon 1. szerepel-e két női karakter a műben 2. akik beszélnek egymással 3. nem csak férfiakról. Megdöbbentő, hogy ezeket a kritériumokat milyen sok mű nem teljesíti. (Amikor először hallottam erről a tesztről, megmosolyogtam: "Ne már, ezek a kérdések tök alap dolgok!" Aztán elkezdtem filmeket végiggondolni, és teljesen meglepett a végeredmény.)

A YA irodalomban nem meglepő a női fókusz, hiszen az egész tematika alapvetően fiatal lányokat céloz. Ha végiggondoljátok a kedvenc YA regényeiteket, milyen arányban buknak meg (ha egyáltalán megbuknak) a Bechdel teszten? Ha regényt írsz, a saját írásod megfelel a kritériumoknak? :) Már ha szeretnéd, hogy megfeleljen.
Pippával és Myával, jelentem, minden oké.

Építész vagy Kertész?

avagy Wonderbook élmény #1

A Wonderbookot Jeff VanderMeer amerikai sci-fi szerző írta/szerkesztette (itthon az Agavénál jelentek meg regényei). Nem egyszerű írástechnikai könyvről beszélünk, hanem egy inspirációhalmazról, hiszen színesen illusztrált, feladatokkal és más neves írók (Pl.: Neil Gaiman, Lauren Beukes és Catherynne M. Valente könyvei csodásak és magyarul is elérhetőek) esszéivel tűzdelt könyvről van szó. Olvasás közben rengeteg érdekes mondatot/gondolatot bejelöltem – ahogy a képen is látszik :) –, amikről úgy gondoltam érdemes lenne pár szót ejteni vagy elmélkedni rajtuk.

A sorban az első bejegyzés a függelékben található George R.R. Martin interjúhoz kötődik. VanderMeer arról kérdezte Martint, a "zsákutcák és ismeretlen átjárók" miért fontosak a saját írói folyamatában, vagyis érintőlegesen felmerült a plotter vs. panster kérdés. (Dióhéjban: a plotter, azon szerző, aki előre megtervezi a cselekményt és tudja mi fog történni, panster aki sodródik a történésekkel és írás közben bontja ki a történetet.)

Martin szerint kétféle írótípus van: az Építész és a Kertész. Az Építész előre megtervezi a történetet, ahogy egy építész egy épületet. Tudja hány szoba lesz benne, hol futnak majd a csövek, milyen tetőt húznak rá, vagyis ismerni fogja minden négyzetcentiméterét. A Kertészek ezzel szemben elültetnek egy magot, és a "vérükkel és izzadságukkal" locsolják miközben várják mi nő ki belőle. Ez a folyamat nem teljesen véletlenszerű, hiszen a Kertészek tudják mit ültettek el, és van egy általános elképzelésük, hogy "tök vagy éppen tölgyfa" nő ki belőle a végén.  Martin szerint ritka, hogy valaki szélsőségesen csak Építész vagy Kertész legyen, a legtöbb író a kettő valamilyen arányú kombinációja.

Ha felteszik nekem a kérdést, hogyan építek fel egy regényt, azt szoktam mondani, hogy előre tudom hová szeretnék eljutni, és ismerem a cselekmény nagyobb csomópontjait, és útközben engedek az ötleteknek. Pippánál és Myánál is úgy jártam, hogy mire eljutottam a regény befejezéséhez, egészen más jelenet sült ki belőle, mint ahogy elképzeltem. Ráadásul ezek a jelenetek sem véglegesek, mindkét esetben a bétaolvasások/szerkesztés során tovább finomodtak.

Pippánál és Myánál is hiába próbáltam előre megtervezni a regényeket. Láttam nagyobb csomópontokat, de egyszerre csak néhány kisebb jelenetet ismerek pontosan előre. Írás közben kitöltöm a lyukakat, és a szereplők így haladnak az előre kigondolt következmények felé.
Hiába érzem úgy, hogy a tervezés biztonságot ad, hiába firkálok össze nagy papírokat színes filcekkel, sosem tartom be a jelenetsorrendeket, nem tudok túllépni a problémákon, amíg írásban is el nem jutok odáig. Szeretek felfedezni, rájönni összefüggésekre – érezni az elégedettséget ilyenkor –, ez a sava-borsa ennek az egész folyamatnak. Az írás erőfeszítéssel és lemondással jár, ezek az apró örömök és persze a befejezés, az utolsó pont, a jutalomfalat.

Szóval (jelenleg inkább) Kertész vagyok, vállalom. :)
Meglátjuk, hogy a harmadik regénynél hogyan tolódnak el az arányok.

Feldobom a kérdést: Építész vagy Kertész típusú szerző vagy?
Ha netán blogbejegyzést írtok a témáról, linkeljétek be, kíváncsi vagyok. :)
Akiknek már olvashatjátok a véleményét a témában:
Moskát Anita, On Sai, Róbert Katalin, Buglyó Gergely, és Zsuzsyb meginterjúvolt több írót is a kérdéssel kapcsolatban, illetve Gabriella és Dominik.

(Gondolom sok Trónok harca rajongó kíváncsi a félbemaradt Kertész-Építész sztori végére: Martin mindig is inkább Kertész volt. A karrierje korai éveiben rengeteg történetet félbehagyott: megírt egy-egy nyitójelenetet vagy szituációt, de aztán megakadt vagy rossz irányba indult el a történet.  Ezek a kezdemények fiókba kerültek, és új ötleteknek adtak helyet.  Martin szerint sok fiatal író ugyanezen megy keresztül. Robert Heinlin első írásra vonatkozó szabálya szerint muszáj írnod, a másodikban azonban azt mondja, be is kell fejezned a történetet.
Martin azóta nagyrészt túlesett ezen a problémán – de azért nem teljesen.)

A viharszívű Mya Mavis - Prológus

Mya Mavis
Néhány héttel korábban

A sápadtak fehér folyama úgy önti el a kolóniát, mint a kiömlő tej.

Kiválnak a házakat ellepő porfüggönyből, szürke felhőt húznak maguk után, lábuk csupa seb a törmeléktől. Dühösen ordítanak, hangjuk visszaverődik a háztetőkről, talpuk csattan a kiüresedett utcák jeges kövén. Az utcai szolárlámpák fénye gyertyalángként reszket a sötétben…

A lyuk majd’ tíz lakóház széles a falon. Remeg a föld, ahogy sok tíz tonna törmelék zuhan a peremutca házaira. Cseng a fülem a fémcsikorgástól, a beton roppanásától, és mintha egyszerre kitörne vagy száz ablak. Feltárul a kinti erdő kopasz lombszintje, majd a felkavarodó betonpor eltakarja a leomlott falszakaszt…

Egy lány megragadja a vállamat. Sárga a szeme…

Könyvheti dedikálás infó + pár szó a meglepetésről

Ha június, akkor Könyvhét. Ugye nem vagyok egyedül ezzel a párosítással? :)
Június 14-én, szombaton, 15.00-16.00 között dedikálunk (a szokásos módon) Helena Silence-szel és Zakály Vikivel. A Könyvmolyképző új helyre költözik, így a Vörösmarty téren idén a 81-es standnál várunk majd Titeket.

Ami pedig a meglepetést illeti. A Facebook oldalon megkérdeztem, hogy ki olvasna szívesen Mya prológust, és nagy örömömre sokan visszajeleztétek, hogy várjátok. A Könyvheti dedikáláson begyűjthető meglepetés pedig nem más, mint ez a bizonyos Mya prológus. :)
Ha a saját Pippa kötet már dedikálásra került, vagy egyszerűen csak mihamarabb szeretnétek olvasni a Mya regény felütését, akkor is gyertek nyugodtan.

Később felkerül majd ide a blogra is a szöveg, de a fenti időpontban lesz először alkalmatok beleolvasni Pippa folytatásába. :)

Gondolathármas: két történet között

Hármunk közül már csak én lógtam ezzel a témával, és már nagyon ideje volt, hogy megosszam Veletek.

A Mya kézirat kész is van, meg nem is. Már tényleg a szerkesztés küszöbén áll, napok/hetek kérdése az egész. Ha kezdünk, mindenképpen elújságolom. :)

Na, de mit csinál az író ember – jelen esetben mondjuk én –, miután lezárul egy egy éves projekt? (Ha szigorú vagyok több egy évnél, mert hónapokat öltem egy korábbi Mya verzióba, ami egy az egyben kukában landolt.)

Mostanra egy picit megkopott a kézirat befejezésének mámora, hiszen azóta már lassan két és fél hónap eltelt. Azóta a várakozási időt ütöm el hasznosan/nem hasznosan, hiszen vártam a belső kiadói elbírálásra, most pedig már a szerkesztésre.

Tehát fél lábbal még nagyon is Mya van porondon, másrészről már mocorog a fejemben a következő regény. Ezt leginkább úgy kell elképzelni, hogy munkába menet pár sor olvasása után elteszem az aktuális olvasmányomat, és révedve jeleneteken gondolkodom a következő történetből. Sokkal több figyelmet fordítok a környezetemre, apró részleteket lopok el a mindennapokból, amik később valamilyen módon visszaköszönnek majd egy történetben.

(Például egy munkahelyi ebéd során egy egyszerű sztori hatására, az egyik új karakterrel kapcsolatban  megvilágosodtam.  Kezdettől fogva férfiként számoltam vele, és akkor rájöttem, hogyha női karakter lenne, akkor sokkal inkább szolgálná a cselekményt és a hatást amit majd el szeretnék érni.)

Másrészről már látok nagyobb csomópontokat, helyszíneket a történetből – amik írás közben változhatnak –, és ezekhez a következő hónapokban tudatosan igyekszem majd élményeket és részleteket gyűjteni. Például, jártam a Mátrában, és ez már egy picit háttérkutatást is jelentett:

De most, hogy munka előtt és után nem vesz el időt a lázas írás, egy kicsit színesebben töltöm a szabadidőmet. Például több idő jut rollerozásra, meg piknikezésre, nem is beszélve kávézásokról, meg más nemzetek ételeinek kóstolásáról. (Na igen, van élet az olasz pizzán és tésztán túl is.)

Belevetettem magamat az olvasásba is. Legutóbb Moskát Anitától a Bábel fiait olvastam, amely egy felnőtt fantasy regény. Abszolút ajánlom, ide kattintva bele is tudtok olvasni.

Sorozatokra is jut idő, például sosem gondoltam volna, hogy a Big Bang Theory, amely négy geek és egy pincérnő kalandjairól szól, annyira vicces lehet, hogy megkönnyezem. A Hannibált, a Trónok harcát és a Vikingeket is követjük, mindezt persze angolul, hogy legyen valami haszna is. ;)

Ha már filmek, moziból sosem elég, egyre csak jönnek és jönnek a látványos új filmek (A Godzilla volt az utolsó mozi élményem, nem ajánlom jó szívvel.) Az Interstellart legalább annyira lelkesen várom, mint anno a Felhőatlaszt. :)

Helena és Viki írását is lessétek meg, ha még nem tettétek volna. :)