Még mindig gondolkodom, hogy mekkora bók, ha egy író-olvasó találkozón x f**kin' y-ként konferálnak fel, mindenesetre ebben a videóban Neil Gaimant látszólag nem zavarta.
Miért pont Neil Gaiman? Egyszerűen érdekel, hogy a kedvenc-nagy-híres-fantasztikus szerzők hogyan írnak és gondolkodnak, mert majd' minden esetben el lehet valamit lesni tőlük, és formálják a szemléletemet.
Először is, remélem Neil Gaiman neve senkinek sem ismeretlen. Az Agave Kiadónál már sok könyve megjelent, amelyek között egészen kicsik, fiatalok és felnőttek (meg fiatal felnőttek) is megtalálhatják a maguknak való történeteket. Emellett képregényeket is alkot, és Dr. Who sorozatrészekhez forgatókönyveket is ír.
A Wonderbookban a "Kezdetek és befejezések" fejezetben Neil esszéjében az Amerikai istenek kapcsán érint írótípusokat, aszerint, hogy ki mennyit tud az adott történetről, mielőtt belevág a megírásába. (A téma egy kicsit kapcsolódik a építész-kertész kérdéskörhöz is.)
"I don't know any creators of fictions who start writing with nothing but a blank page. (They may exist. I just haven't met any.) Mostly you have something. An image, or a character. And mostly you also have either a beginning, a middle, or an end. Middles are good to have, because by the time you reach a middle, you have a pretty good head of steam up; and ends are great. If you know how it ends, you can just start somewhere, aim, and begin to write (and, if you're lucky, it may even end where you were hoping to go).
There may be writers who have beginnings, middles, and ends before they sit down to write. I am rarely of their number."
"Nem ismerek egyetlen fikciós írót sem, aki úgy kezd bele egy történetbe, hogy csak egy üres lapja van. (Lehet léteznek, de még egyikükkel sem találkoztam.) Legtöbbször van már valamid: egy kép, egy karakter, egy felütés, közép vagy befejezés. Jó ha van közeped, mert mire odaérsz a történetben, legalább lesz löketed. A befejezések pedig jók; ha tudod hogyan fejezd be a történetet, el is tudod kezdeni valahol. Célozz, és kezdj el írni (ha szerencsés vagy, talán ott fejezed be, ahová remélted eljutsz).
Egyes szerzőknek már megvan a történet felütése, közepe és befejezése is, mielőtt leülnének írni. Én ritkán gyarapítom a csoportjukat."
Nem véletlenül foglalkoztat ez a kérdés.
Facebookon említettem, hogy belekezdtem egy új történetbe, és azóta megtaláltam a történet velejét, bár még vannak feloldásra váró kérdések. De már megtanultam, hogy idővel szép sorban felbukkannak majd a megoldások, csak ki kell várni.
Hogy mi jelent éppen kihívást? Az elhalványodás koncepciót éppen újracsomagolom, és kicsit igyekszem mesésebbé tenni. Az eredeti novellát még íróiskolában írtam, az ötlet azóta is foglalkoztat, és egy pályázat apropóján nyúltam vissza hozzá. Az ötletből pedig egy új alapokra épülő, más szabályok szerint működő társadalom és karakterprobléma csírázott ki.
Egy kezdés már a kuka doksiban landolt azóta. (Mert ugye semmit sem törlünk véglegesen. Veronica Roth is elárulta, hogy nem készült volna el a Divergent, ha véglegesen törli az aktuálisan nem működő részeket.) A második kezdés mellé rögtön társult a legutolsó mondat és az abból visszafejtett befejező jelenet. A kettő között jelenleg feltöltésre váró fejezetcímek sorakoznak, szóval azt a bizonyos közepet duzzasztom, dagasztom.
Ennek a mesének nincs Pinterest táblája, de ez a mini képregény, meg például ezen link alatt elérhető második kép tart hangulatban. A Grimm-mesék meg a Gaiman-féle Coraline pedig emlékeztet rá, hogy egy mesének horror irányba is kiterjeszthetőek a határai.
(Egy kis színes a Coraline-hoz kapcsolódóan: az öcsém elég kicsi volt még, amikor egy este éppen Neil Gaiman regényeket faló újonc fanatikusként a Coraline-t olvastam. Évekkel ezelőtt esti forgatókönyv volt ez: az öcsém átjött a szobámba, és leült mellém könyvet nézegetni. Békésen üldögéltünk és olvastunk, könyvet lapozgattunk vagy tanultam.
Aznap az öcsém meglátta az egyik Coraline illusztrációt – amin a gombszemű másik anya mosolyog –, és megkérdezte mit olvasok és amúgy is mi az ott. Én meg elmagyaráztam, hogy Coraline csak akkor maradhat egy látszólag szebb-jobb másik Jones családnál, hogyha betartja a szabályokat, és önként gombot varr a szeme helyére. (Mert a Grimm-mesék után meg sem kottyanhat a gyereknek, nem igaz?)
Eredmény: tágra nyílt szemek, rémület és álmatlanság. Azután vagy fél órán át egymás mellett feküdtünk a sötétben, a mennyezetet bámultuk, és kitaláltunk egy nevetséges mesét, hogy a rémisztő gombszemek feledésbe merüljenek.
Ahh, nagyon szeretem a Coraline-t, és most messzire kanyarodtunk.)
"I don't know any creators of fictions who start writing with nothing but a blank page. (They may exist. I just haven't met any.) Mostly you have something. An image, or a character. And mostly you also have either a beginning, a middle, or an end. Middles are good to have, because by the time you reach a middle, you have a pretty good head of steam up; and ends are great. If you know how it ends, you can just start somewhere, aim, and begin to write (and, if you're lucky, it may even end where you were hoping to go).
There may be writers who have beginnings, middles, and ends before they sit down to write. I am rarely of their number."
"Nem ismerek egyetlen fikciós írót sem, aki úgy kezd bele egy történetbe, hogy csak egy üres lapja van. (Lehet léteznek, de még egyikükkel sem találkoztam.) Legtöbbször van már valamid: egy kép, egy karakter, egy felütés, közép vagy befejezés. Jó ha van közeped, mert mire odaérsz a történetben, legalább lesz löketed. A befejezések pedig jók; ha tudod hogyan fejezd be a történetet, el is tudod kezdeni valahol. Célozz, és kezdj el írni (ha szerencsés vagy, talán ott fejezed be, ahová remélted eljutsz).
Egyes szerzőknek már megvan a történet felütése, közepe és befejezése is, mielőtt leülnének írni. Én ritkán gyarapítom a csoportjukat."
Nem véletlenül foglalkoztat ez a kérdés.
Facebookon említettem, hogy belekezdtem egy új történetbe, és azóta megtaláltam a történet velejét, bár még vannak feloldásra váró kérdések. De már megtanultam, hogy idővel szép sorban felbukkannak majd a megoldások, csak ki kell várni.
Hogy mi jelent éppen kihívást? Az elhalványodás koncepciót éppen újracsomagolom, és kicsit igyekszem mesésebbé tenni. Az eredeti novellát még íróiskolában írtam, az ötlet azóta is foglalkoztat, és egy pályázat apropóján nyúltam vissza hozzá. Az ötletből pedig egy új alapokra épülő, más szabályok szerint működő társadalom és karakterprobléma csírázott ki.
Egy kezdés már a kuka doksiban landolt azóta. (Mert ugye semmit sem törlünk véglegesen. Veronica Roth is elárulta, hogy nem készült volna el a Divergent, ha véglegesen törli az aktuálisan nem működő részeket.) A második kezdés mellé rögtön társult a legutolsó mondat és az abból visszafejtett befejező jelenet. A kettő között jelenleg feltöltésre váró fejezetcímek sorakoznak, szóval azt a bizonyos közepet duzzasztom, dagasztom.
Ennek a mesének nincs Pinterest táblája, de ez a mini képregény, meg például ezen link alatt elérhető második kép tart hangulatban. A Grimm-mesék meg a Gaiman-féle Coraline pedig emlékeztet rá, hogy egy mesének horror irányba is kiterjeszthetőek a határai.(Egy kis színes a Coraline-hoz kapcsolódóan: az öcsém elég kicsi volt még, amikor egy este éppen Neil Gaiman regényeket faló újonc fanatikusként a Coraline-t olvastam. Évekkel ezelőtt esti forgatókönyv volt ez: az öcsém átjött a szobámba, és leült mellém könyvet nézegetni. Békésen üldögéltünk és olvastunk, könyvet lapozgattunk vagy tanultam.
Aznap az öcsém meglátta az egyik Coraline illusztrációt – amin a gombszemű másik anya mosolyog –, és megkérdezte mit olvasok és amúgy is mi az ott. Én meg elmagyaráztam, hogy Coraline csak akkor maradhat egy látszólag szebb-jobb másik Jones családnál, hogyha betartja a szabályokat, és önként gombot varr a szeme helyére. (Mert a Grimm-mesék után meg sem kottyanhat a gyereknek, nem igaz?)
Eredmény: tágra nyílt szemek, rémület és álmatlanság. Azután vagy fél órán át egymás mellett feküdtünk a sötétben, a mennyezetet bámultuk, és kitaláltunk egy nevetséges mesét, hogy a rémisztő gombszemek feledésbe merüljenek.
Ahh, nagyon szeretem a Coraline-t, és most messzire kanyarodtunk.)
Neil Gaimanről rengeteg anyagot lehet találni; rendszeresen, bő lére eresztve blogol, rengeteg interjút készítettek vele, és sok videó megtalálható róla youtube-on. A fentebb linkelt videóból egy gondolatot ragadnék ki: Neil szereti, ha szereplőiről kiderül, hogy valójában nem azok, akiknek először látszanak. Ha jobban belegondolunk, ezt nem nehéz a munkásságához kapcsolni.
"A történetekben és a való életben is egyaránt vicces, amikor a gyöngéd emberekről kiderül, hogy nem is annyira gyöngédek, mint elsőre tűntek. És működik a másik irányba is: amikor egy furcsa és ragyogó pillanatban a szörnyetegnek tűnő emberekről kiderül, hogy valójában borzasztóan érzékenyek.
Úgy gondolom, írónak lenni részben azért szórakoztató, mert felboríthatod az emberek elvárásait, elgondolkodtathatod őket, és egy kicsit felforgathatod a világukat."
Kérdés: Mennyire ismerted a legutóbbi történeted részleteit, mielőtt belevágtál a megírásába? Mi volt a kiindulópont?
(És amúgy olvassatok/nézzetek Coraline-t, ha eddig kimaradt volna. :))
Kérdés: Mennyire ismerted a legutóbbi történeted részleteit, mielőtt belevágtál a megírásába? Mi volt a kiindulópont?
(És amúgy olvassatok/nézzetek Coraline-t, ha eddig kimaradt volna. :))
